Nem bízunk a virtuális világban

Míg 2005-ben – a VÚB statisztikái szerint – egy internetes tranzakcióra 2,5 bankfiókos jutott, addig 2006-ban ez a szám csaknem felére, 1,5-re csökkent.

Az emelkedés egyértelmű oka, hogy egyre több szolgáltatást lehet igénybe venni az internetes felületen keresztül, illetve az internet terjedése is segíti e folyamatot – mondta lapunknak Alena Walterová. A VÚB szóvivője szerint sokan még tartanak az elektronikus bankolástól.

Biztonságosak a hazai bankok

Ennek oka az lehet, hogy a legtöbb felhasználó még mindig nem bízik eléggé a virtuális világban. Tény, hogy ennek sok veszélye van, ám ha mindenki betartja a biztonsági előírásokat, akkor szinte kizárt, hogy valaki visszaéljen kártyaszámmal, vagy a bankszámlán lévő pénzzel.

Biztonsági szempontból nagyon jól teljesítenek a szlovákiai bankok. A többlépcsős védelem szinte lehetetlenné teszi a csalók munkáját. Nagyon fontos, hogy az ügyfél úgy érezze, hogy biztonságos az internet banking, senki nem lopja el a számlájáról a pénzt, és a jelszavak sem kerülnek mások birtokába. Az internet bankingot a legtöbb hazai bank jól védi, így hiába tudja valaki a felhasználónevet és a jelszót, azzal nem sokra megy. Hiszen miután begépeli a kért adatot, a bank egy kártyáról (GRID) kér koordinátákat, és csak ennek helyes megadása után férhet hozzá a számlához. A kártya pedig csak a számla tulajdonosánál van. Igaz, egy másik megoldást is választhatnak az ügyfelek, nevezetesen, hogy a bank a felhasználónév (ami tulajdonképpen egy számsor) és a jelszó begépelését követően a tulajdonos mobiltelefonjára egy kódot küld SMS-ben, és csak ennek megadását követően nyitja meg a számla kapuit. A hatjegyű kód mindig változik. Az pedig szinte kizárt, hogy a felhasználónév, a jelszó ellopása után még a tulajdonos mobilját is ellopják, és azzal néhány percen belül visszaéljenek.

Figyeljünk a biztonságra

Mint minden internetes tranzakció, az internet banking esetében is nagyon kell figyelni az oldal biztonságosságára. Alaposan, körültekintően kell eljárni, mielőtt megnyitja a bank oldalát.

Mielőtt beírja az adatokat, két dolgot figyeljen: a böngésző címsora nem http:// -rel kezdődik, hanem https:// -rel, és a bal alsó sarokban megjelenik egy kis lakat. Ha ezt látja, akkor nem kell tartania attól, hogy visszaélnek az adatokkal. Ugyanakkor a közelmúltban egyre gyakoribbá vált az adathalászat (pishing), ezért résen kell lenni. Ennek lényege, hogy a csalók a bank nevében e-maileket küldenek. Adatokat gyűjtenek, vagy pedig kérik, változtassa meg a jelszót, vagy valami hasonló téves információval csalogatják az „áloldalra” a gyanútlan felhasználót – sokszor sikerrel.

Ha rákattint a levélben lévő linkre, és megadja a számokat, akkor biztos lehet benne, hogy vissza fognak élni az adatokkal. „A bankok nem küldenek ilyen jellegű e-maileket” – mondta lapunknak Alena Walterová.

Felejtsük el a sorban állást

Mit intézhet az internet bankinggal? Egyebek mellett (és bankoktól függően) az alábbi lehetőségek közt választhat: átutalás, kivonatok, csoportos átutalás, a számla állása, hitelek pillanatnyi helyzete, külföldi átutalás, hitelkártyákon történő mozgás követése stb.

Tehát ha megvan a számla, és a különböző biztonsági információk is megvannak hozzá, akkor gyakorlatilag el lehet felejteni a sorban állást a pénzintézetekben. Hiszen minden funkció gyorsan és biztonságosan intézhető – megfelelő körültekintéssel. Ezt követően pedig nem lehet gond, ha elfelejti befizetni a számlát, este a konyhában, forró tea mellett mindezt kényelmesen és olcsón megteheti.

Nem kell többé a bankautomatáknál sorakozni, ha arra kíváncsi, megjött-e a fizetése, hiszen az internet banking segítségével ez azonnal látható, és még sorolhatnánk ennek a szolgáltatásnak a további előnyeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?