Ne hallgasson, ne tűrjön

Rögtön azzal kezdem, hogy a pedagógusnak nem szabad megvernie a gyereket, ha ez mégis megtörténik, akkor azonnal konzultáljon az osztályfőnökkel, majd az igazgatóval. Hans Zulliger svájci származású pszichoanalitikus szemléletű pedagógus kifejti, hogy mint bárki más, a pedagógus is bizonyos szükségleteinek kielégítésére törekszik munkája révén. Ő három pedagógustípust különböztet meg. A zsarnok típusú nevelőt, akinek múltjában többnyire szomorú emlékeket találunk. Gyermekkori megalázásainak kompenzációja vagy reakcióképződménye a hatalomvágy, amely azonban gyávasággal párosul. Tulajdonképpen felnőtteken szeretne zsarnokoskodni, de ahhoz nincs bátorsága, ezért megy nevelőnek. Az érzelmes típusú pedagógus, aki a gyermekhez túlfűtött emóciókkal kötődik, hajlamos a kivételezésre, mások elutasítására. Egész magatartását a viszontszeretetre, a népszerűségre törekvés jellemzi. A harmadik nevelőtípus rendelkezik a vezetés tehetségével. Nem maga az eszményi tökéletesség, de közvetíteni tudja az eszményeket. Szigorúan ragaszkodik a követelményekhez, de elnéző a gyermeki hibák megítélésében. Függ Zsuzsa kiváló szociológus egyik tanulmányában olvashatunk, talán e harmadik nevelőtípusba besorolható pedagógussal egy beszélgetést, amely igen tanulságos és így szól: „Kiváló – 3-4 évvel a nyugdíj előtt álló – gyakorló kollégával beszélgettem: – Nézd! Az oktatás mérhető. A felügyelet arra kíváncsi, hogy mit tudnak a gyerekek. Meg arra, hogy passzol-e a tanmenet a naplóval, a tantervvel. Van-e óravázlat, sokoldalú volt-e a szemléltetés, nagy volt-e az aktivitás, milyen a dekoráció a falon stb. Hogy én mit tudok a „gyerekeimről”, hogy nevelem őket, erre nemigen kíváncsi senki. Aki felmondja a tantervet és tűzijátékot rendez a vendégek előtt az új eszközökkel, az a kiváló tanár (...) hozzám csak visszajárnak tömegesen a volt tanítványaim, mert van mondanivalójuk 5-10 év után is. Tudod, néha szánalmasan gyermeteg óralátogatási jegyzőkönyveket írok alá, olyat, aminek a látott órához kevés köze van. Vagy mert a látogató végig beszélget, alszik, vagy nem tudja leírni, amit látott. A nevelésemet még senki sem értékelte... Igaz, nehezen mérhető, meg ezt nem lehet loholva, futtában megtenni. Őt valahogy eddig, több évtized alatt, elkerülték a kitüntetések. Lehet, hogy messze van a pikszistől... Van ilyen... meg olyan is, aki már alig fér tőlük, annyira nem, hogy nem is nagyon tud a Lacikkal, Karcsikkal, Gáborokkal mit kezdeni...” A fentiek értelmében javasolható lenne, hogy pedagógiai pályára olyan személyiségű embereket kellene felvenni, akiknek az érzelmi intelligenciahányadosa (EQ) magasabb az értelmi intelligenciahányadosától (IQ).