Ne féljünk feljelentést tenni!

Előfordult már, hogy a boltban megtagadták fogyasztói jogainak érvényesítését, és nem voltak hajlandóak elintézni a reklamációját? Volt már rá példa, hogy nem akarták visszavenni a meghibásodott terméket, holott még érvényes volt rá a kétéves jótállás? Olyan érzése támadt, hogy félrevezették? Tegyen feljelentést elektronikus formában a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyeletnél (SOI)!

A lakosok többsége levél írásához, vagy hivatalos nyomtatványok kitöltéséhez és elküldéséhez csak a végső esetben folyamodik.

Ám a fogyasztóvédelemhez e-mailben is fordulhatunk. A SOI a polgárok panaszainak intézéséhez gyakran használja az internetet – mivel az ügyintézés így sokkal gyorsabb és egyszerűbb.

Fontos a helyes címzett

Hogy minden zökkenőmentes legyen, ellenőrizzék le, hogy az illetékes felügyelőségnek küldte-e a bejelentését. Jelenleg minden kerületben van egy iroda, ezekhez kell fordulni. A SOI irodáihoz többféle bejelentést intézhetnek: ha például a megvásárolt termékhez hiányzik a használati utasítás, vagy a jótállási időn belül hibásodott meg a termék, az üzletben pedig nem akarják elfogadni a reklamációt; ha úgy érzi, az üzletben becsapják, félrevezetik, vagy diszkriminálják a fogyasztókat; ha a termék eladója nem intézi el a reklamációt a törvény által meghatározott határidőn belül.

Az ilyen bejelentéseket rendszerint röviden, és érthetően kell megfogalmazni, hogy az elektronikus levélből egyértelmű legyen, miért fordult a SOI-hoz. A beadványban pontosan le kell írni az adott üzlet nevét, címét és elérhetőségét – az adatokat rendszerint az üzlet bejárati ajtaján vagy a számlán tüntetik fel. Danuša Krkošová, a SOI szóvivője lapunknak elmondta: a felügyelet nem köteles válaszolni a polgárok bejelentéseire, de ha ezek alapján ellenőrzést végeznek, annak eredményéről rendszerint értesítik őket. „A leggyakrabban textiláruk és cipők reklamációjára panaszkodnak, amikor az eladók nem voltak hajlandók elintézni azt” – tette hozzá Krkošová. A felügyelethez reklamációk kapcsán csak abban az esetben fordulhatnak, ha az üzlet elutasította azt, vagy nem intézte el a törvény által meghatározott határidőn belül. Ha elégedetlenek az ügyintézéssel, legfeljebb bíróságra adhatják az ügyet.

„A SOI egyszerűen nem szólhat bele a reklamációba. Ha egy cipőt nem javítanak meg, mert azt mondják, nem gyártási hiba miatt ment tönkre, mi nem ítélhetjük meg, hogy igazuk van-e vagy sem. A fogyasztó és az üzlet közti vitába nem szólhatunk bele” – tette hozzá a szóvivő.

Leggyakrabban cipőt reklamálnak

A fogyasztóvédelmi szakértők szerint, egyértelműen a cipők reklamációjával vannak a legnagyobb gondok.

Minden cipőre érvényes a kétéves jótállás. Ha a meghibásodást a vásárlástól számított hat hónapon belül észleljük, a hiba valószínűleg már a vásárlás előtt keletkezett. Ha hiányosságot tapasztalunk, az árut visszavihetjük, vagy visszaküldhetjük a boltba. A tulajdonosnak kötelessége legkésőbb 30 napon belül reagálni a reklamációra. Az eladó csak abban az esetben bizonyíthatja be, hogy a hibát a vevő okozta, ha független vizsgálatra küldi a cipőt.Ha az üzlet nem ismeri el a reklamációt, a lábbelit szakértői vizsgálatra küldhetjük, például a VIPOTEST simonyi (Partizánske) laboratóriumaiba. Ha itt a fogyasztónak adnak igazat, akkor az eladónak kötelessége visszafizetni a termék árát, vagy újat adni cserébe, ráadásul a termékvizsgálat költségeit is ki kell fizetniük. Végső megoldásként akár bírósághoz is lehet fordulni – ez azonban sok időbe és több pénzbe kerül, mint a megvásárolt cipő. (dem)

A SOI kerületi irodáinak e-mail címei

Pozsonyi kerület [email protected]

Nagyszombati kerület [email protected]

Trencséni kerület [email protected]

Nyitrai kerület [email protected]

Zsolnai kerületi [email protected]

Besztercebányai kerület [email protected]

Eperjesi kerület [email protected]

Kassai kerület [email protected]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?