Ne csak az első tanítási napon foglalkozzanak az iskolával!

Az iskolába kerülés mérföldkő a gyermek életében, fejlődésében.

Az iskolába kerülés mérföldkő a gyermek életében, fejlődésében. A szülők alig ismerik gyermekük leendő iskoláját, tanítóit, társait, s csak idővel derül ki, hogy milyen problémákkal kell megküzdenie neki, hogyan tud beilleszkedni egy új közösségbe, hogyan tud megfelelni az elvárásoknak, és hogyan tudja érvényesíteni saját akaratát. Komoly lépést tesz az önállóság felé; már nem csupán a szülői ház befolyásolja viselkedését, hanem a tanárok és az iskolatársak is. Ezekben az új viszonyokban a gyermek a szüleiétől eltérő viselkedésformákat és nézeteket ismer meg, miáltal választás, döntés elé kerül, és gyakran bizony a szülők felfogása ellen fordul. Ha nekik ez mégoly fájdalmas is, örüljenek neki, hiszen fontos lépést jelent az önálló döntésképesség felé vezető úton. És még néhány tanács erre az útra:

k Ne csak az első tanítási napon foglalkozzon az iskolával. Időben tájékozódjon az otthont is érintő, s az iskolával kapcsolatos dolgokról, az iskolai elvárásokról, magatartásról, a szülői jogokról, a tanítók céljairól, módszereiről. Ezáltal módja lesz később a gyermeke és tanára között felmerülő konfliktusokat objektíven megítélni.

k Ne csak akkor vegye fel a kapcsolatot a gyermek tanárával, ha ezt az iskolában felmerülő problémák szükségessé teszik. A tanárral történő rendszeres beszélgetések nemcsak az egymás megismerését szolgálják, hanem a nevelésről alkotott eltérő nézetek tisztázását és a félreértések kiküszöbölését is. Ezekből a beszélgetésekből azt is megtudhatja, hogy mi a véleménye a tanárnak gyermekéről, tehát reálisabb képe alakulhat ki róla, csökkenhet szülői elfogultsága.

k A rendszeres iskolalátogatás lehetővé teszi a szülő számára, hogy ne csak a gyermek elbeszéléséből értesüljön arról, miféle hatások érik őt, hanem hogy reális kép alakuljon ki arról, milyen pozitív és milyen negatív élményeket él át gyermeke, amelyeket a személyiségfejlődése szempontjából jó a helyükre tenni. Megfigyeléseit és sejtéseit beszélje meg gyermekével. Ne hagyja bizonytalanságban afelől, hogy mit állapított meg, és milyen tanulságokat vont le a látogatás során. Ha a szülő megismeri gyermeke iskolai életét, megkönynyíti számára, hogy önszántából meséljen az új környezetben szerzett örömökről és csalódásokról.

A szerző pszichológus, Derűs Gyermekkor Alapítvány

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?