<p>Egy napvihar miatt leálltak a légi irányítási rendszerek Svédországban szerdán, az ország légterét emiatt több mint egy órára le kellett zárni - közölték a stockholmi hatóságok.</p>
Napvihar miatt le kellett zárni Svédország légterét
A svéd légi közlekedési hatóság szerint a napvihar zavarokat okozott a Föld mágneses mezőjében, ami gondokhoz vezetett az ország déli részén lévő radarok működésében.
A hatóság szóvivője, Per Fröberg elmondta, hogy a napvihar okozta radarhibák miatt több mint egy órára eltűntek a repülőgépek a svédországi irányítótornyok képernyőiről, a helyzet csak fél hatra állt helyre. Azt egyelőre nem tudták megállapítani, hogy miért járt ilyen súlyos következményekkel a napvihar. Svédországban legutóbb 1999-ben volt példa hasonlóra.
A svéd reptereken több tucatnyi gép késett a történtek miatt, bár a hatóság egyelőre még azt sem tudta megállapítani, hogy pontosan hány járatot érintett a szokatlan jelenség. Az érintett repterek között volt a Stockholm-Arlanda, a szintén fővárosi Bromma, illetve a malmöi és göteborgi légi kikötő is.
A környező országokban nem okozott problémákat a napvihar, Dániában és Finnországban rendben zajlott a légi közlekedés. A stockholmi problémák miatt Koppenhágában volt néhány késés, de más zavar nem történt - közölték a dán hatóságok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.