NAPTÁR

Március 1

EGY GONDOLAT
„Aki vizet iszik, tőlem nem kap elismerést.”
Francesco Redi

NÉVNAP
Albin
Latin eredetű név, azt jelenti, hogy fehér hajú. Szlovák viselői, az Albínok szintén ma ünnepelnek.

Március 1

EGY GONDOLAT

„Aki vizet iszik, tőlem nem kap elismerést.”

Francesco Redi

NÉVNAP

Albin

Latin eredetű név, azt jelenti, hogy fehér hajú. Szlovák viselői, az Albínok szintén ma ünnepelnek. Ma Dávid és Zulejka nevű ismerőseinket is köszöntsük!

MAI ÉVFORDULÓINK

190 éve született Reitter Ferenc mérnök, akadémikus. Nem véletlenül viseli utca a nevét Budapesten, hiszen sokat tett a főváros mai arculatának kialakításáért. Ő tervezte a rakpartokat, az ő nevéhez fűződik Budapest csatornázási, valamint a budai vár rendezési terve.

305 éve hunyt el Francesco Redi olasz természettudós és költő. A firenzei nagyherceg udvari orvosa volt, nevéhez fűződik a májmétely és a kinin gyógyító hatásának felfedezése, valamint a tüdőembólia első tudományos leírása.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

70 éves Láng István zeneszerző, a Magyar Zeneművészek Szövetségének volt főtitkára, a Mario és a varázsló című balett szerzője.

75 éves Jacques Rivette francia filmrendező, író, Az apáca, a Párbaj, Az orléans-i szűz és a cannes-i nagydíjas A szép bajkeverő című film készítője.

NAPI VICC

Feleség felolvas az újságból:

– A rendőrség keres egy 40 év körüli, 180 cm magas férfit, aki éjszakánként nőket molesztál...

Mire a férj:

– Gondolod drágám, hogy ez megfelelő állás lenne számomra?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?