NAPTÁR

December 19

EGY GONDOLAT
„A politikusok között az ismert jómadarak többsége védett madár.”
Szűcs Béla

NÉVNAP
Viola
Latin eredetű, s a kedvelt növény, az ibolya elnevezéséből lett női névvé.

December 19

EGY GONDOLAT

„A politikusok között az ismert jómadarak többsége védett madár.”

Szűcs Béla

NÉVNAP

Viola

Latin eredetű, s a kedvelt növény, az ibolya elnevezéséből lett női névvé. Ma köszöntsük Nemere és Orbán, valamint Judita nevű ismerőseinket is!

MAI ÉVFORDULÓINK

120 éve született Bronislaw Huberman lengyel hegedűmű-vész. Brahms Hegedűversenyét a szerző jelenlétében, 14 évesen játszotta el óriási sikerrel, még Brahms is meg volt elégedve.

85 éve hunyt el Tangl Ferenc fiziológus, egyetemi tanár, akadémikus. Ő volt az Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás első igazgatója, s főként a madárembriók fejlődésének, valamint a rovarok metamorfózisának energetikájára és anyagcseréjére vonatkozó kutatásai jelentősek.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

65 éves Marék Veronika írónő és grafikus. Tizenhét évesen készítette első mesekönyvét, amely saját illusztrációival jelent meg, majd a Laci és az oroszlán című könyvével alapozta meg hírnevét.

50 éves Szilágyi Enikő színész-nő, manapság a Bárka Színházban a Hat szerep szerzőt keres, a Thália Színházban pedig a Júlia című darab szereplője, éppen húsz éve, 1982-ben az Év Színésznője lett.

NAPI VICC

Az öreg góbét szapulja házsártos felesége, erre az kitör:

– Majd én megmutatom, ki parancsol!

– Az semmi! Azt mutasd meg, ki engedelmeskedik!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?