NAPTÁR

December 4

EGY GONDOLAT
„Két nulla között is óriási különbségek lehetnek.”
Szűcs Béla

NÉVNAP
Borbála
A görög eredetű név jelentése: idegen, de korábban a barbárok megjelölésére is szolgált. A Barbara nevet viselők is ma ünnepelnek. Csakúgy, mint a név szlovák viselői, a Barborák.

December 4

EGY GONDOLAT

„Két nulla között is óriási különbségek lehetnek.”

Szűcs Béla

NÉVNAP

Borbála

A görög eredetű név jelentése: idegen, de korábban a barbárok megjelölésére is szolgált. A Barbara nevet viselők is ma ünnepelnek. Csakúgy, mint a név szlovák viselői, a Barborák. Ma köszöntsük Mór, Móric és Reginald nevű ismerőseinket is!

MAI ÉVFORDULÓINK

360 éve hunyt el Richelieu bíboros, francia államférfi. Minden idejét a politikának szentelte, haláláig hűen szolgálta királyát, XIII. Lajost és Franciaországot. Voltaképpen ő irányította az államügyeket, s a történelem fintora, hogy a királyi hatalom sosem volt olyan erős Franciaországban, mint a jelentéktelen XIII. Lajos idején. Köszönhetően természetesen Richelieu-nek, aki minden idők talán legrátermettebb politikusa volt.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

60 éves Gemma Jones angol színésznő, az Ördögök, az Értelem és érzelem, a Jane Eyre és A Winslow fiú című film szereplője, a Bridget Jones naplója című filmben Bridget anyjának alakítója.

35 éves Guillermo Amor spanyol labdarúgó, a Barcelona és a válogatott minapi sztárja, most a Villareal játékosa.

NAPI VICC

Pistike nagyon akar egy kis előleget az esküvő előtt, de a menyasszony ellenáll:

– Én szűzen akarok férjhez menni, a templomban fehér ruhában akarok megesküdni, és különben is: utána mindig úgy fáj a derekam!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?