NAPTÁR

November 11
EGY GONDOLAT
„Egy ember jellemét semmiről sem ismerhetjük meg jobban, mint arról, hogy miképp viselkedik a döntő pillanatokban.”
Arnold Zweig

NÉVNAP
Márton
A latin eredetű név jelentése: Mars istenhez hasonló. Belőle lett a szlovák Martin és Maroš név is, viselői szintén ma ünnepelnek.

November 11

EGY GONDOLAT

„Egy ember jellemét semmiről sem ismerhetjük meg jobban, mint arról, hogy miképp viselkedik a döntő pillanatokban.”

Arnold Zweig

NÉVNAP

Márton

A latin eredetű név jelentése: Mars istenhez hasonló. Belőle lett a szlovák Martin és Maroš név is, viselői szintén ma ünnepelnek.

MAI ÉVFORDULÓINK

195 éve született Lendvay Márton színész. Első fellépése csúfos kudarcba fulladt, lámpaláza miatt ugyanis egy árva szót sem tudott kinyögni. Különösen a nők bomlottak érte, rajongói csak Szép Marci-ként emlegették, Laborfalvi Róza még törvénytelen gyereket is szült tőle. Azzal is örökre beírta a nevét a magyar színháztörténetbe, hogy 1837-ben a Nemzeti Színház megnyitóján ő mondta ki az első szót a színpadon.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

40 éves Demi Moore amerikai színésznő. A General Hospital című sorozatban országos ismertséget szerzett. 1986-ban Emilio Estevez rábízta Wisdom című filmje főszerepét. A forgatáson találkozott élete nagy szerelmével, Bruce Willis-szel.

NAPI VICC

A skót elveszti a tárcáját. Egy férfi megtalálja és visszaviszi neki. A skót nagyon csodálkozik, alig akarja elfogadni. Mikor a becsületes megtaláló átadja neki, így szól:

– Uram, ha volna kedves kisegíteni két pennyvel.

– Mindjárt sejtettem, hogy e mögött valami zsarolási manőver rejlik! – csattan fel a skót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?