NAPTÁR

November 8

EGY GONDOLAT
„A jó erkölcs szenvedhet, de soha el nem senyved.”
Régi magyar mondás

NÉVNAP
Zsombor
A bolgár eredetű név oly régen meghonosodott nálunk is, hogy szinte ősmagyarnak számít. Jelentése ugyan bölény, de mégis egy növénycsalád viseli.

November 8

EGY GONDOLAT

„A jó erkölcs szenvedhet, de soha el nem senyved.”

Régi magyar mondás

NÉVNAP

Zsombor

A bolgár eredetű név oly régen meghonosodott nálunk is, hogy szinte ősmagyarnak számít. Jelentése ugyan bölény, de mégis egy növénycsalád viseli. Ma Kolos és Bohumír nevű ismerőseinket is köszöntsük!

MAI ÉVFORDULÓINK

115 éves a gramofon. Az Edison fonográfjánál tökéletesebb szerkezetet Emile Berliner fejlesztette ki, s 1887-ben e napon kapott rá szabadalmat. 1605 éve hunyt el Tours-i Szent Márton püspök. Apja akaratából katona lett, azonban később kilépett a hadseregből. Előbb szerzetesként tevékenykedett, s olyan tekintélyt szerzett, hogy a korábbi püspök halála után szinte erőszakkal Tours püspökévé nevezték ki. Állítólag csodát tett. Ő a koldusok, a katonák és a szőlőművelők védőszentje, Franciaország patrónusa.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

70 éves Stéphane Audran francia filmszínésznő, A fekete madár, valamint A burzsoázia diszkrét bája című film főszereplője. Ma ünnepel még: Alain Delon (1935) francia színész.

NAPI VICC

Két rendőr egy motorcsónakban ül. Egyszer csak egyiknek beleesik a tárcája a vízbe. Az egyik rendőr előveszi a bicskáját, és egy jelet vés a csónakba.

– Ezt miért csináltad? – kérdezi a társa.

– Megjelöltem azt a helyet, ahol a tárcámat a vízbe ejtettem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?