NAPTÁR

Március 12
EGY GONDOLAT
„Mi az, mi e hazát és nemzetet / Pártokra osztja, azt én nem tudom.”
Csiky Gergely

NÉVNAP
Gergely
Görög eredetű név, az ókorban Gregoriosz formában volt használatos, majd lassan Gregorrá rövidült, s ebből lett a magyar Gergely.

Március 12

EGY GONDOLAT

„Mi az, mi e hazát és nemzetet / Pártokra osztja, azt én nem tudom.”

Csiky Gergely

NÉVNAP

Gergely

Görög eredetű név, az ókorban Gregoriosz formában volt használatos, majd lassan Gregorrá rövidült, s ebből lett a magyar Gergely. A szlovákban megmaradt Gregor formában, viselői szintén ma ünnepelnek. Jelentése: éber.

MAI ÉVFORDULÓINK

225 éve született Kőszeghi Mártony Károly mérnök és táborszernagy. Ő találta fel a gázálarc ősét – és lényegében ezen az elven működnek a ma használatos könnyűbúvár-készülékek is –, a mozgó tábori főzőkészüléket, azaz a gulyáságyút is.

25 éve hunyt el Ráday Imre színész. Jávor Pál mellett a 30-as évek legnépszerűbb bonvivánja volt.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

80 éves Edward Albee amerikai író. Első sikerét a Mese az állatkertről című művével aratta, az igazi szenzációt azonban a Nem félünk a farkastól című drámájával keltette.

85 éves Hjalmar Andersen norvég gyorskorcsolyázó, háromszoros olimpiai bajnok.

Liza Minnelli (1946) amerikai színésznő, énekesnő, a Bombasiker és az Arthur című film főszereplője, a Kabaré című zenés-táncos filmjéért az 1972-es Oscar-díj kitüntetettje.

Moldova György (1934) író, Az elbocsátott légió, a Negyven prédikátor, a Ferencvárosi koktél, a Bűn az élet, A Balaton elrablása, Az utolsó töltény és a Kádár János című könyvek népszerű szerzője.

NAPI VICC

A szöszi egy sráccal beszélget egy bulin:

– Te milyen kocsival jöttél?

– Busszal jöttem.

– Neked van egy buszod?!

ORVOSMETEOROLÓGIA

Kedvezőtlen hatású az időjárás, elsősorban a moz?gásszervi betegedésekben szenvedők számíthatnak panaszokra. Gyakrabban fordulhat elő fejfájás, jelentkezhetnek a fantomfájdalmak. A légúti betegségekben szenvedők állapota is romolhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?