NAPTÁR

December 28

EGY GONDOLAT
„A kő nem lesz könnyebb, ha pehelynek nevezem.”
Kosztolányi Dezső

NÉVNAP
Kamilla
Latin eredetű név, jelentése: nemesi születésű. Ma köszöntsük Ivana és Ivona nevű ismerőseinket is!
MAI ÉVFORDULÓINK
385 éve hunyt el Szalézi Szent Ferenc francia püspök.

December 28

EGY GONDOLAT

„A kő nem lesz könnyebb, ha pehelynek nevezem.”

Kosztolányi Dezső

NÉVNAP

Kamilla

Latin eredetű név, jelentése: nemesi születésű. Ma köszöntsük Ivana és Ivona nevű ismerőseinket is!

MAI ÉVFORDULÓINK

385 éve hunyt el Szalézi Szent Ferenc francia püspök. Előbb ügyvéd volt, majd 1593-ban pappá szentelték, 1602-ben pedig genfi püspök lett. Jelentős politikai közvetítő szerepet játszott. 1610-ben ő alapította az ún. salesita apácarendet.

70 éve hunyt el Maurice Ravel francia zeneszerző. Az első világháborúban bekönyörögte magát a hadseregbe, de szíve miatt leszerelték. Ekkor már sikeres komponistaként tért vissza a zene világába. 1926-ban elkészült legismertebb művével, a Boleróval, amelyet óriási sikerrel adtak elő a párizsi Operában.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

55 éves Zakariás Mária kajakozónő. Legnagyobb sikerét a moszkvai olimpián aratta, ahol bronzérmes lett. 1980-ban őt választották az Év kajakozónőjévé.

35 éves Claudio Bonomi olasz labdarúgó.

70 éves Ratan Tata indiai üzletember, India leggazdagabb embere.

Keith Floyd (1943) brit mesterszakács, népszerű tévés főzőműsorok készítője.

Denzel Washington (1954) amerikai színész.

NAPI VICC

– Tessék, itt van a fizetésemelésről szóló írás. Remélem, meg van vele elégedve – mondja a főnök.

– Igazán nagyon köszönöm, főnök. Tessék, itt van a videofelvétel a karácsonyi vállalati bulinkról.

ORVOSMETEOROLÓGIA

Általában kedvező hatású lesz az időjárás, pozitív hatással lesz teherbírásunkra és pszichikailag sem visel meg bennünket. A szív- és érrendszeri betegséggel küzdők, legyenek óvatosak, kerüljék a túlzott terhelést. A délelőtti órákban a légúti betegségekben szenvedők is problémákra számíthatnak. Álmunk nyugodt lesz, és ezért szervezetünk regenerálódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?