Nagyon elzüllött a világ

Három apró kis emberke áll a békásmegyeri panelház előszobájában. Gizella, Árpád és Edit élete már végérvényesen összefonódott egymással. Nemecz Gizella, a család mátriárkája 43 évvel ezelőtt költözött legkisebb gyermekéhez és menyéhez. Miután az újságírót, a fotóst és a szervezőt is megkérik, hogy kanyarítsák be a nevüket a vendégkönyvbe, Gizi néni bevezet minket a nappaliba. Hármójuk közül ő a legidősebb és a legstrammabb: módfelett fürge, árad belőle a jókedv, és idejét megpróbálja hasznosan tölteni. Folyékonyan beszél, mívesen, pontos részletismerettel. Meg van róla győződve, hogy nemcsak a gének, nemcsak a hit, hanem az aktív élet is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen hosszúra nyúlt az élete. Eddig csak egyszer adott interjút, Vadas Henrietta, a Képmás havilap online kiadásának szerzője kereste fel egy riport erejéig, az év első napjaiban. Az 1917. április 14-én, Karcagon született matróna térdén járatja a folyamatosan mozgó, gesztikuláló kezeit, és jóízű nevetéssel kérdi: „Most akkor miről fogunk beszélni? A kolléganőjének már elmondtam mindent.” 

Milyen érzés 105 évesnek lenni?

Nagyon jó! – vágja rá nevetve, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne centenáriusnak lenni. Hallgatunk, nézzük egymást. Alanyom egy másodpercnyi gondolkodás után hozzáteszi:  – Részemről nem érzem.

Le tudná írni?

Nem hinném, nem tudnám megmondani, hogy milyen 105 évesnek lenni. Olyan különös érzés…

Vannak fájdalmai?

Soha!

Milyen gyógyszereket szed?

Nem sokat. Szívre valamit, meg Cavintont, hogy rendben legyen a fejem. Néha van vérnyomásmérés is, ha magasabb az érték a kelleténél, akkor vérnyomáscsökkentőt is beveszek. 

Szívpanaszai vannak?

Nem, legalábbis semmi számottevő. Skarlátos voltam tízéves koromban, és akkor kaptam egy szívelégtelenséget, ami tízéves korom óta – vagyis már kilencvenöt esztendeje – fennáll. Attól függetlenül, semmi rossz érzetem nincs. Jól vagyok, láthatja! – mondja, és bizonyítandó széttárja a karjait, és játékosan hátradől egy kicsit a fotelben. 

Milyen gyakran látja orvos?

Tulajdonképpen havonta, de csak a gyógyszerfelírás miatt. Egész évben egyszer szoktam „EKG-zni”, most voltam, éppen a múlt héten, külön gratulált is a főorvos úr. Negatív volt a leletem. 

Hány éves kort élt meg az édesanyja?

Édesanyám 103 lett volna, az öregapám pedig 96 évesen hunyt el. Ő volt az édesapám nevelőapja, mert édesapámék árva gyerekek voltak. Édesapám hároméves volt, a bátyja pedig hatéves, amikor az édesanyjuk és édesapjuk meghalt.

Jól viselték a magas életkort a szépkorú ősök?

Ugyanúgy, mint én. Édesanyám sem volt beteg. Itt éltünk, ebben a lakásban. Kilencvenöt éves koráig egyedül élt Karcagon, aztán felköltöztettük ide. Tarlós István polgármester fel is köszöntötte 100 éves korában, fotó is van róla. Mindvégig aktív volt, 100 évesen még pulóvereket kötött.  

Gizi néni, hány évesnek érzi magát?

Mennyinek nézek ki? Nem érzem, hogy 105 éves lennék. 

Mivel tölti az idejét?

Kézimunkázom, gobelineket készítek, felvételek is vannak róla, mert szeretem, ha fotó készül róluk. Most is olvasok, jelenleg Erzsébet királyné, vagyis a mi Sisink valódi életét. Káli-Rozmis Barbara, egy magyar hölgy írta meg, hogy milyen volt az uralkodó feleségének a kapcsolata a magyarokkal. Naponta keresztrejtvényt fejtek, tévét nézek, számítógépezem. Kilencvenedik születésnapomra kaptam; ha van olyan a rejtvényben, amit nem tudok megfejteni, megkeresem a számítógépen. 

Fent van a közösségi médián is?

Nem! Tudom, mi az, de szeretek az én kis magányomban, a családi fészkemben lenni. Kártyázni szoktam még a számítógépen. Mobiltelefont sem használok, nem hallom. Házi telefonom van.

Hébe-hóba használja?

Igen, végighívom a rokonságot. Az unokahúgomat hívom rendszeresen. A barátnőimet. Van két barátnőm is: mindketten Balatonszepezden élnek, oda – meg Tiszakécskére – szoktam lejárni nyáron, Piroskához és Marához. Még a dédnagymamámtól származik a rokonság, mert a dédnagymamámnak az ő dédnagymamájuk volt a barátnője. Évről-évre így fokozódott az ismeretség. A mostani barátnőm nyolcvanéves, tehát másik korosztály, mint én, de nagyon jól kijövünk.

Nem érzi a generációs szakadékot?

Nem, de őneki az édesanyja volt az én gyerekkori barátnőm. 

Számtalan foglalkozása volt ebben a hosszú életben. Melyik volt a legkedvesebb munkahelye?

Legkedvesebb munkabeosztásom a posta volt. 

Hány évet töltött ott?

Változatos volt, mert a második világháború előtt kerültem a karcagi postahivatalhoz. Aztán a háború miatt, ’44-ben mindenkinek el kellett hagynia a várost. Ősszel kiürítették Karcagot, hadi zónává minősítették, minket pedig felirányítottak Komáromba, de amikor megérkeztünk Pestre, éjszaka a komáromi hidat felrobbantották, így a fővárosban maradtunk. A Fő utcai postánál kaptam beosztást. A háború alatt hadifoglyok leveleit is továbbítottam, segítettem, ahol tudtam. El is bocsátottak, osztályidegen, klerikális, minden voltam. Ezután sokáig csak fizikai munkát végeztem. Takarítottam szállodában, dolgoztam a faiparban is, targoncával léceket szállítottam egy asztalosműhelybe, bűvész mellett asszisztáltam, de még a debreceni dohánygyárban is munkát kaptam. Onnan azért küldtek el, mert hevesen elleneztem Mindszenty bíboros halálos ítéletét.

A fiától tudom: 1917. április 14-én, pénteken 17 órakor, Karcagon született. Ön pedig korábban elmesélte, Kolozsváron éltek hároméves koráig. Mit tekint az igazi szülőföldjének?

Karcagot szeretem, ott születtem. Édesapám ügyvéd volt, édesanyám tanítónő. Apám Kolozsvárott volt katona, ezért kerültünk oda. Rózsáspusztán született, Nádudvar környékén. Édesanyám karcagi volt. Most már budapesti vagyok. 

Átélte az egész múlt századot: születésekor még IV. Károly volt az uralkodó, aztán véget ért a monarchia, és jött a trianoni békeediktum, a Horthy-korszak, a kommunista diktatúra, a „gulyásszocializmus”, majd a rendszerváltás…

Igen, hároméves koromig Kolozsváron laktam, mert apám ott volt hadbíró. Hogy monarchista volt-e, azt nem tudom, de kormánypártiak voltunk. Igazi hazafiak. Le kellett tenni a román esküt, de apám nem volt hajlandó rá. Azt mondta, inkább otthagyja a katonaságot, így tért vissza az ügyvédi pályára. IV. Károly ellen a családomnak nem volt kifogása. Békét akart, fiatal és bölcs vezető volt. Az én dédnagyapám, Lukács Dénes a Habsburgrendszer ellen harcolt, ő lett volna a „tizennegyedik aradi vértanú”, de a dédnagyanyám, Bekker Mária elment Ferenc Józsefhez audienciára, és mivel Lukács volt Ferenc József nevelőtisztje, így 15 év börtönbüntetésre ítélték. Öt év után felmentették, és Nádudvarra került, ott volt szolgálatban, árva gyámként. Foglalkoztat az élete: sok prospek
tusom, könyvem, feljegyzésem van róla. Tavaly lett is volna egy ünnepség, amit a vírus miatt nem tudtak megtartani.

Foglalkoztatja a politika?

Igen, de nem beszélek róla. Szoktam tévét nézni, újságot is olvasok.

Jó a látása?

Szemüveg nélkül kézimunkázom, de az egyik szememre vak vagyok, volt egy retinaleválásom 1995-ben. Árpit, a legkisebb fiamat kellene megkérdeznie, hogy egész pontosan, mikor, mert ő betéve tud mindent. Napra pontosan – teszi hozzá, és Árpi már sorolja is: „Árpád Gézaként, 1954. június 25-én, pénteken déli tizenkettőkor születtem, 1951. október 1-jén a bátyám, Attila Antal, aki artista, a felesége pedig kötélbalettos. Anyunak két nevelt gyermeke is volt, akik már nem élnek: Levente 1940. október 29-én, csütörtökön, Csongor 1942. június 16-án, szerdán született. Mindketten tavaly haltak meg.”

Gizi néni, hogyan vészelte át ezt a hatalmas fájdalmat?

Az volt a helyzet, hogy ők vidéken voltak és nagyon ritkán találkoztunk, de az unokákkal és dédunokákkal tartjuk a kapcsolatot. Mélyen érintett az elvesztésük, de ez a világ rendje.

Tett valaha különbséget a négy gyermek között?

Nem! Ugyanúgy szerettem őket. Tulajdonképpen nem szerelmi házasság volt, egyáltalán nem, de attól még a férjem két gyerekét, és a tőle született két sajátomat is szerettem. Miközben megkérdezném az édesanyjától, hogy egyszer volt-e csak férjnél, Árpád már a háttérben csóválja a fejét: egyszer, elég is volt neki. „Sajnos az apuka sokat ivott, nem szerette a gyerekeket. Öt gyereke volt, egyiket sem, teszi hozzá. Mi viszont nagyon összetartunk, mondja, és átkarolja az édesanyját.”

Ha nem fejt rejtvényt, nem olvas és nem számítógépezik, mivel tölti a napjait?

Főzni szoktam, például pörköltöt, csülköt, körmöt. Sütök is, tegnapelőtt zserbót, de általában költ tésztát. 

Mit gondol, hova tart most a világ?

Nagyon elzüllött a világ. Odalett az erkölcs. Megváltozott a maiak gondolkodása. Elvesztették az istenhez való hozzáállásukat. Édesapám római katolikus volt, édesanyám református. Vastagnyakú kálvinista vagyok, de emellett – édesapám biztatására – ugyanúgy megtanultam a katolikus vallást is. 

Milyen lesz a jövő?

Kiábrándító. A vallás hiánya, amelyért alapvetően a kommunista időszakot hibáztatom, amikor betiltották a vallásgyakorlást, nem vezet jóra. Mi még a polgári iskolában az órák előtt imádkoztunk. Sajnálom, hogy ez ma már nem így van, mert nem szabad a hitet feladni. Én például minden este imádkozom, Bibliát olvasok. Erős hit dolgozik bennem. 

Vannak tervei?

A második világháború alatt mindenünk, ami volt, odaveszett. Az oroszok kihordták az összes könyvet, iratot az udvarra, márpedig édesapámnak rengeteg könyve, idegen nyelvű szótára, latin feljegyzése volt. Szeretnék többet megtudni az őseimről, ezek a könyvek talán segítenénk ebben. Most elkezdtem magamnak írni: az önéletrajzomat. Kézzel írok, füzetekbe.  Még nincs kész, mondja, mert sok időt emészt fel a kézimunkázás és a rejtvényfejtés is. 

Hol tart most?

A polgári iskolánál. Öt szakaszra tudom osztani az életemet. Az őseimmel kell indítanom, mert a legfontosabb mégiscsak az, hogy honnan eredtünk. Van bennünk lengyel, német, kun, örmény és magyar ős is.

Itt, ezen a ponton megemlíti a nagyszüleit ábrázoló fotográfiákat, a dédszülei képmását. Megmutatom, mondja, és már fel is pattan. A fotós alig ér a nyomába.  

Navarrai Mészáros Márton