Nagyobb valószínűséggel választunk hasonló DNS-ű házastársat

Washington |

<p>Nagyobb valószínűséggel választanak az emberek hozzájuk hasonló DNS-ű házastársat - állapította meg a amerikai tanulmány, amely szerint a hasonló műveltség a genetikai hasonlóságnál is nagyobb szerephez jut a párválasztásban.</p>

Közismert tény, hogy a házastársak egy sor fontos jellemvonásban hasonlítanak egymáshoz, ebbe a körbe tartozhat a vallás, a kor, a rassz, a bevétel és a műveltség is egyebek mellett. A házas felek genetikai hasonlósága azonban kevésbé érthető. Az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat új számában megjelent tanulmány szerzői 825 fehér, nem latin-amerikai, 1930. és 1950. között született amerikai pár genetikai állományát hasonlították össze.

A Colorado Boulder Egyetem tudósai kifejezetten azt az 1,7 millió egypontos nukleotid-polimorfizmust vizsgálták, amelyek az emberek különbözőségéért felelnek. A kutatás során azt találták, hogy a házasok DNS-ében kevesebb volt az eltérés, mint két véletlenszerűen kiválasztott ember DNS-e között.

Amikor a házastársak körében a műveltség befolyásolta asszertív párválasztást vizsgálták, arra az eredményre jutottak, hogy a genetikai preferencia erősége csupán a harmada volt az azonos műveltség befolyásolta párválasztásénak. A tanulmány a szerzők szerint alkalmas lehet későbbi statisztikai modellek kidolgozására a genetikai különbözőségek jobb megértése céljából. A kutatók szerint a vizsgálat kiterjeszthető más rasszokra, és az is érdekes kérdés lehet, hogy a barátok között is fellelhető-e hasonlóság a DNS-ük tekintetében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?