Nagy emberek kicsiben – Eratosztenész földgömbje

Alig száz év telt el Nagy Sándor halála után, amikor az általa alapított város, Alexandria könyvtárának vezetője lett Eratosztenész, az ókori Görögország egyik legismertebb tudósa, az i. e. 3. században. Tudni kell, hogy az ő korában úgy gondolták, a Föld olyan lapos, mint a palacsinta, amit egy óriás teknős tart a hátán, így tud kiemelkedni a világtengerből. Ennek megfelelően a kor elmélete szerint, ha az ember eléri a világ végét, akkor lábát megfürösztheti a tengerben, ami után már csak a nagy semmi következik. És Eratosztenész volt az, aki már akkor igazolta, hogy a Föld olyan, akár egy futball-labda.

Az ókorban nem voltak semmilyen műszerek, egyedül a szabad szemmel végzett kísérletekre támaszkodhattak a kor tudósai. Ez viszont sok esetben megfelelő módszer volt a nagy felfedezések megtételére. Eratosztenészt egy aránylag elhanyagolható kérdés nem hagyta nyugodni: miért esnek be a Nap sugarai ugyanabban az időpontban a Föld különböző pontjain másképp? Ő a nyári napforduló kérdését vizsgálta. Kiderült ugyanis, hogy az egykori Szüénében, a mai egyiptomi Aszszuánban ezen a napon pontosan délben a napsugarak az égbolt tetejéről sütnek, olyannyira hogy a kutak fenekét is megvilágítják. Alexandriában ugyanebben az időpontban viszont ez nem következik be, a kör ötvened részének megfelelően ferdén esnek a sugarak. Szerinte két oka lehet ennek. Az első, hogy a Nap túl közel van hozzánk, emiatt eltérő szögben esnek be a sugarai a két városban. Ha száz évvel korábban élt volna, ezt talán el is hiszi, hiszen akkor még halállal fenyegették meg azokat, akik úgy gondolták, hogy a Nap nagyobb lehet az isteneknek otthont adó Olimposznál. Eratosztenész korában viszont már elfogadottá vált, hogy központi csillagunk a Földnél is nagyobb, csak a nagy távolság miatt tűnik oly kicsinek. Ez viszont azt jelentette, hogy nagyon távol van tőlünk. Ám ha igaz a nagy távolság, akkor sugarai párhuzamosan esnek be sárgolyónk minden pontjára. ĺgy ha eltérés mutatkozik a napforduló delén az Alexandriában és Szüénében beeső napsugarak között, annak csak egy magyarázata lehet: Földünk nem lapos, ahogyan eddig gondolták, hanem gömb alakú. Eratosztenész nem volt rest, azonnal meg is becsülte a kerületét. Számítása megejtően egyszerű volt. Egyrészt feltételezte, hogy a két város ugyanazon a hosszúsági körön helyezkedik el – ami csaknem igaz, közöttük az eltérés csupán egy fok –, másrészt tudta, hogy a tevekaraván az Alexandria és Szüéné közötti távolságot ötven nap alatt teszi meg. Mivel köztudott volt, hogy naponta 100 stádium távolságot tudnak megtenni, ebből következett, hogy a két város 5000 stádiumra fekszik egymástól. Ezt követően csak ötvennel kellett szoroznia – emlékezzünk rá, épp a kör ötvened részének megfelelő a napsugarak beesési szöge közötti különbség a két városban –, máris eljutott a végeredményhez. Döbbenetes, hogy ezzel a tudományosnak csak nehezen nevezhető módszerrel milyen pontos eredményt kapott: mai mértékkel mérve negyvenezer kilométernek adódott Földünk kerülete. A kétezer kilométeres különbség igazán elhanyagolható. Annál is inkább, mivel a népvándorlás korát és a Római Birodalom bukását követően a görög kultúra kincsei olyannyira feledésbe merültek, hogy a Föld alakjáról szóló bizonyíték is az enyészeté lett. ĺgy történhetett meg, hogy ezerötszáz éven keresztül nemcsak tilos volt hangoztatni, hanem máglyára is küldték mindazokat, akik hittek a Föld gömbölyű alakjában. Csupán a 15. század folyamán vetődhetett fel újra Földünk valódi alakjának kérdése. Hogy milyen kemény harc következett még ebben az időben is, arra a legjobb példa, hogy a 17. században Galileo Galileit még máglyahalállal fenyegették, ha nem vonja vissza erre vonatkozó tanait, és nem tagadja meg azt, hogy a Föld nem mozog, csupán egy helyen áll, holott Eratosztenész épp a földforgással magyarázta a nappalok és éjszakák váltakozását.