Bűnösnek vallotta magát Mystikal és két testőre az ellenük felhozott nemi erőszak vádjában. A rappert még tavaly tartóztatták le, majd rövid kihallgatás után 250 ezer dolláros óvadék fejében szabadon engedték.
Mystikal bűnös: a vád nemi erőszak
Bűnösnek vallotta magát Mystikal és két testőre az ellenük felhozott nemi erőszak vádjában. A rappert még tavaly tartóztatták le, majd rövid kihallgatás után 250 ezer dolláros óvadék fejében szabadon engedték. A sértett, a sztár negyven körüli fodrásznője, mindvégig kitartott vallomása mellett, amelyet rögtön a szörnyű eset után tett a legközelebbi rendőrőrsön, és amelyet az orvosszakértői vizsgálat is alátámasztott, mi több, a házkutatás során a széfből előkerült egy videókazetta is, amelyre az egész borzalmat rögzítették. Mystikal, Leland Ellis és Vercy Carter azzal zsarolták a nőt, hogy ha nem hajlandó velük szexuális játékokra, azzal a váddal adják őt fel a rendőrségen, hogy a rapper bankszámlájáról hamis csekkel vett fel pénzt. A vallomás szerint a sztár orális szexre kényszerítette a sértettet, azután áthívta két társát és négyesben folytatták, majd dolguk végeztével szabadon engedték. A szerencsétlen asszony a közeli kórházban azonnal jelentkezett, és az orvosi szakvélemények is megerősítik vallomását. Mivel az Egyesült Államokban borzasztó komolyan veszik a szexuális erőszakot, nagyon is elképzelhető, hogy Mystikalt akár egy életre börtönbe zárják, bár ismerve a sztár anyagi helyzetét és a trükkös ügyvédeket, akiket meg tud vásárolni magának, lehetséges, hogy enyhébb büntetést fog kapni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.