Mutatjuk azt a tíz élelmiszert, amelyek a hűtőben könnyen méreggé válhatnak

hagyma

Az ember nem számít arra, hogy a hűtőszekrényében mérgek lehetnek, illetve hogy az ott tárolt élelmiszerek könnyen megmérgezhetnek minket, és mégis, nem árt az óvatosság. Jobban figyeljünk oda, mit és hogyan tárolunk a hűtőben! 

Burgonya  

Ha a burgonyát néhány napig a hűtőben tároljuk, zöld foltok vagy csírák jelenhetnek meg rajta. Nem elég csak levágni. Sajnos az egész krumplit ki kell dobni. Valószínű, hogy a burgonyában mérgező szolanin képződött. Ezt még főzéssel sem lehet elpusztítani. Aki megeszi, a legjobb esetben rosszul lesz tőle, esetleg hasmenést kaphat, de rosszabb esetben akár légzésleállás is bekövetkezhet. 

Fokhagyma  

A fokhagyma köztudottan botulizmust okozó spórákat rejt, amelyek akkor aktiválódnak, ha egy élelmiszert rosszul tárolun. Amikor a páratartalom meghaladja a 60%-ot, a penész elkezd növekedni. A hűtőszekrényben pedig 60% feletti a páratartalom. A fokhagyma tárolása a hűtőben a food.ndtv.com szerint a mikotoxin néven ismert mérgező vegyület csírázásához és növekedéséhez vezethet, ami súlyos egészségügyi problémákat okozhat.  

Hagyma  

Ha a hagymát alacsony hőmérsékleten tároljuk, penészedhet. Az apróra vágott hagyma a környezetéből is magába szívhat bármilyen baktériumot, amit vele együtt fogyasztunk el. Ha úgy tűnik, nőtt a hagyma térfogata, inkább dobjuk ki!  

Gyömbér  

A fokhagymához hasonlóan a gyömbér is penészedik a hűtőben. A zöldpenész (valószínűleg a penicillium egyik törzse) A típusú ochratoxint termel, ami egy gyakori élelmiszer-szennyező mikotoxin, magyarázta Dimple Jangdu a food.ndtv.com portálnak. Több tanulmány szerint ez a szennyező anyag vese- és májproblémákat okozhat, és az immunitást is befolyásolja.  

Rizs  

Maradt az ebédre fogyasztott rizsből, és betettük a hűbőbe? Ha másnap megesszük, minden bizonnyal semmi sem sog történni, nem lesz tőle bajunk. De ha tovább tároljuk, akkor ez is penészedhet. Ráadásul megnő a keményítőtartalma, ami túlzott fogyasztás esetén megemelheti a koleszterin- és vércukorszintet. Mindenestre fogyasztás előtt melegítsük meg!  

Nyers csíra

Ha csíráztatjuk a mungóbabot, majd salátát készítünk belőle, igaz, hogy vitaminbombát juttatunk a szervezetbe, de az is igaz, hogy a vitaminok mellé gyakran társulhat szalmonella vagy lisztéria. Ha semmiképpen sem akarjuk megfőzni a csírát, akkor nyersen csakis frissen és korlátozott mennyiségben fogyasszuk! 

Paradió 

A paradió remek ízű és egészséges is, de mindenképpen csak napi két-három darabot fogyasszunk belőle! Ha megeszünk egy maréknyit, elméletileg túladagolhatjuk a szelént, azaz megmérgezzük magunkat. Egyesek szerint tanácsos hűtőben tárolni, mert így megőrzi az ízét, csakhogy ez is a penészedésre hajlamos élelmiszerek közé tartozik. Ezt a kockázatot azonban minimálisra csökkenthetjük, ha újrazárható műanyag zacskóba vagy tárolóedénybe tesszük.  

Szerecsendió  

Jó szolga, de nagyon rossz úr. Zseniális ízesítője például a hokkaidóisütőtök-levesnek, de más ételek kiváló kiegészítőjeként i shazsnálják. Viszont ha túlzásba visszük a fogyasztását, akár hallucinációkat is okozhat.Terhes nőknek egyáltalán nem ajánlott. Nagyobb adagban ugyanis menstruációt vált ki, és súlyosan károsíthatja a magzatot. Ugyanaz vonatkozik rá, mint a paradióra. A penészedés megelőzése céljából száraz helyen tanácsos tárolni. 

Karambola 

Akinek veseproblémája van, inkább kerülje ezt a gyümölcsöt! A karambola karamboxin nevű toxint tartalmaz, és a veseproblémákkal küszködő emberekre rendkívül veszélyes, akár halált is okozhat. Jobb esetben csak hányást és erős émelygést idéz elő. Ha egy egészséges ember túlzásba viszi a fogyasztását, valószínűleg túléli, esetleg hányingertől szenvedhet.  

Osztriga  

Minden bizonnyal osztrigát a legtöbben nem tartanak rutinszerűen a hűtőben a sonka és a vaj mellett. De ha mégis veszünk és a hűtőben tároljuk, legyünk óvatosak! Bár az osztriga ismert afrodiziákum, potenciálisan mérgezésre utaló tüneteket okozhat. Ügyeljünk arra, hogy csak akkor fogyasszunk osztrigát, ha teljesen friss! 

(Pluska) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?