Műszaki hiba miatt ismét elhalasztották a Dragon teherűrhajó indítását

<p>A hordozórakéta első fokozatából szivárgó hélium miatt ismét elhalasztották hétfőn az amerikai Dragon teherűrhajó elindítását a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - közölte az űrjárművet építő SpaceX társaság.</p>

A SpaceX Twitterre feltett üzenete szerint a közép-európai idő szerint hétfőn 22 óra 58 percre tervezett, de meghiúsult startot péntekre ütemezték át a floridai Cape Canaveral űrrepülőtéren.    Addigra megjavítják a Falcon 9-es hordozórakéta szivárgást okozó hibáját - tette hozzá a cég.    A Dragon teherűrhajó két tonnányi utánpótlást szállít majd a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás legénységének.    A hétfőn észlelt földi hibát megelőzően már az ISS egy komoly számítógéphibája is bizonytalanná tette a SpaceX Dragon felbocsátását, amelyet eredetileg március közepére terveztek.    A NASA amerikai űrügynökség szerint a vasárnap bekövetkezett számítógépes hiba csak űrsétával javítható ki.    Az űrállomáson tucatnyi külső számítógép működik. Ezek az állomás normális működését biztosítják, és a mostani hiba nincs hatással a három orosz, két amerikai és a japán űrhajós kutatómunkájára.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?