Muszaka

Hozzávalók:
2 db padlizsán, 50 dkg darált bárányhús, 4 ek. olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 3 db paradicsom, 1-1 csipetnyi őrölt fahéj, őrölt római kömény, és őrölt szerecsendió, 1 csokor friss mentalevél. A szószhoz: 2 ek. vaj, 3 ek.

Hozzávalók:

2 db padlizsán, 50 dkg darált bárányhús, 4 ek. olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 3 db paradicsom, 1-1 csipetnyi őrölt fahéj, őrölt római kömény, és őrölt szerecsendió, 1 csokor friss mentalevél. A szószhoz: 2 ek. vaj, 3 ek. liszt, 3 dl tej, 15 dkg sajt, 2 tojás, só, darált bors, reszelt parmezán.

Elkészítése:

Forrósítsuk fel az olívaolajat, majd tegyük bele az összevágott vöröshagymát és a fokhagymát. Szórjuk hozzá az őrölt fűszereket is, majd pároljuk addig, míg a hagyma puha nem lesz. Tegyük hozzá a darált bárányhúst, fűszerezzük borssal, ízesítsük sóval. Kevergetve pároljuk addig, míg a saját levét el nem fövi, és a húsdarabkák szélei pirulni nem kezdenek. Tegyük bele a kis darabokra összevágott padlizsánt, pároljuk együtt még pár percig, majd szórjuk bele az összevágott paradicsomot. Öntsünk alá egy pohár vizet, majd közepes lángon pároljuk negyed órán keresztül. Az elpárolgott levet pótoljuk vízzel. Mielőtt levennénk a tűzről, keverjük hozzá az összevágott mentaleveleket. A sajtszószhoz forrósítsuk fel a vajat egy közepes méretű lábasban, majd szórjuk bele a lisztet. Kis adagokban állandóan kevergetve, öntsük hozzá a forró tejet, és keverjük simára. Vegyük le a tűzről, és még melegen keverjük hozzá a reszelt sajtot, ízesítsük sóval, darált borssal. Ha kissé kihűlt, keverjük hozzá az egész tojásokat is. Öntsük a darált bárányhúsos-padlizsános ragut egy tűzálló tálba, majd kanalazzuk a tetejére a sajtszószt, szórjuk meg reszelt parmezánnal, és forró sütőben süssük 150 fokon 25-30 percen keresztül. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?