Musk Washington támogatását kéri, hogy Ukrajna továbbra is használhassa a Starlinket

Elon Musk

A SpaceX űripari vállalat alapítója, Elon Musk arra kérte az amerikai kormányt, hogy vegye át a Starlink műholdhálózat üzemeltetésének költségeit Ukrajnában – közölték amerikai tisztségviselők helyi idő szerint pénteken.

A Starlink műholdas terminálok létfontosságúak az ukránok harctéri kommunikációjához, miután az orosz hadsereg sok helyen megsemmisítette a hagyományos telefon- és internet-összeköttetést.

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó tisztségviselők szerint a kormány mérlegeli Musk felvetését. Több megbeszélésen is szóba került már az ügy, de egyelőre nem született döntés.

Pénteki közleményében Sabrina Singh amerikai védelmi szóvivő is megerősítette ezeket az értesüléseket. Elmondta: a Pentagon és az ukrán védelmi minisztérium tárgyal a stabil kommunikáció további biztosításáról az ukrán erők számára.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója a Twitteren azt írta: Ukrajna megoldást fog találni a helyzetre. Egyúttal jelezte: Musk segített nekik „túlélni a háború legkritikusabb pillanatait”.

Musk már napokkal a háború kezdete után küldött Starlink műholdas vevőegységeket Ukrajnába. Az üzletember pénteki Twitter-bejegyzése szerint a SpaceX havonta 20 millió dollárt fordít az ukrajnai kommunikáció fenntartására.

Elon Musk rámutatott: eddig mintegy 25 ezer terminált helyeztek el Ukrajnában, ami 80 millió dollárba került. Az év végéig a költségek elérhetik a 100 millió dollárt, a következő 12 hónapban pedig becslések szerint 400 millió dollárt kellene a rendszer fenntartására fordítani.

Az üzletember jelezte: a SpaceX „nem finanszírozhatja ezt a végtelenségig”.

Musk hangsúlyozta: „a Starlink az egyetlen kommunikációs rendszer, amely továbbra is működik a fronton, minden más halott”. A milliárdos elárulta: Oroszország ezt a rendszert is igyekszik megsemmisíteni, ezért hatalmas erőforrásokat kellett a védelmére fordítani, ennek ellenére a siker nem garantált.

A Financial Times című brit napilap értesülései szerint a Starlink szolgáltatása többször akadozott a fronton az elmúlt időszakban, különösen Herszon megyében volt súlyos a helyzet, ahol ádáz harcok dúlnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?