Mulassunk kivilágos-kivirradtig!

Az utóbbi évek visszahozták a nagyvárosokba a társasági élet e régi hagyományát, amely szerencsés módon egyre több hívet szerez magának.

A bálokat világszerte farsangkor tartják (csak a nyári Anna-bál a kivétel), farsangnak pedig a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakot hívják, amelynek három utolsó napja „a farsang farka” a fékevesztett öröm és mulatozás ideje. Ez vidám, tavaszelőző ünnepség, majd a nagyböjttel ér véget. A katolikus egyház liturgiájában ez a rövidebb évközi idő, ilyenkor a remény színében, zöldben misézik a pap. A természet újjászületését köszöntő tavaszünnepségeket tartották ilyenkor. A régi görögök Dionüszosznak áldoztak, míg az ókori Rómában a február 15-én rendezett Lupercalia-ünnepeken kecskét szenteltek az isteneknek. A középkorban is tovább éltek ezek az álarcos, állatjelmezes felvonulások.

Két évszázaddal ezelőtt még a férfiak és nők más helyen ültek a bál alatt, és szigorú táncrendbe kellett írni, kivel táncol majdan a széplány. A fiatalokat még gardedám vitte a bálba, és az első bálozónak lenni maga volt az álom. A fruskák hosszú heteken, sőt hónapokon keresztül készültek arra, hogy bevezessék őket a főúri társaságba.

Az egykoron tartott vigadalmaknak koreográfiájuk volt, a fiatal lányok és fiúk családban, iskolában és kézikönyvek segítségével sajátították el a társasági érintkezés szabályait. Mehner Vilmos könyvei e tárgyban rendkívüli népszerűségnek örvendtek, anyáról lányra, apáról fiúra szállt például a Társalgó, amelyet kiadója „nélkülözhetetlen vezetőnek” mond az „élet különféle viszonyai közt és elmés mulattató kisebb és nagyobb társas összejöveteleknél”. Eszerint: „Igazi bálakban természetesen szigorúbb etikette uralkodik. A fiatal hölgyek szalagokkal és virágokkal díszített fehér vagy világos, könnyű ruhában jelennek meg, a legyező és bokréta soha sem hiányozván, az első övről zsinóron függ alá, és csak szellőztetésre használandó, nem pedig arra, hogy mögötte tánczosokkal kaczagjunk; az utóbbi a táncz alatt a tánczosnő székére helyeztetik; fehér glacé-kesztyű és fehér selyen cipő önkényt érthetők.”

Mára sokat változott a báli etikett, azt mondják, szinte már mindent szabad, amit nem tilos. És mi az, amit tilos? Például alulöltözni az eseményt, vagyis nem odaillő ruhában megjelenni. A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, hiszen bálba általában csak egyszer megy az ember évente. És ami még íratlan szabály: kivilágos-kivirradtig illik táncolni. (i-t, jl)