Modern átok?

Fényes nappal kiraboltak a minap egy családi házat a Pozsonyhoz közeli Gútoron. Ennek az információnak mostanság talán már nincs is hírértéke, hiszen annyi a betöréses lopás, különösen ilyentájt, a nyári szabadságok idején. Gyilkosság, súlyos testi sértés szerencsére nem történt, így aztán csak a rendőrségi krónikákban jegyezték fel a tényt. Jómagam mégis odafigyeltem erre az esetre, amelyről az egyik helyi vendéglőben hallottam. Ott tudtam meg, hogy azon a délelőttön megszólalt a riasztó, többen hallották is, de rá sem hederítettek. – A frász tudja, ki lakik ott. Valamilyen betelepült újgazdag – közölte az egyik, nagyokat kortyolgatva a söröskorsóból. – Én látásból ismerem őket, a harmadik szomszédunk. Reggel elhúznak, a férfi egy Mercedesszel, az asszony Octaviával, este amint megérkeznek, bezárkóznak. Hétvégeken általában nincsenek otthon. Már vagy két éve laknak itt, de köszönésre sem méltatnak, pedig én hamarabb húztam fel a házamat. Éppen otthon dolgoztam, hallottam a vészjelzést, de azt hittem, valamelyik autó kergült meg. Ki sem néztem az utcára – magyarázkodott a társa. A rablók háborítatlanul garázdálkodhattak az idegen lakásban. Ami mozdítható volt, azt mind meglovasították.

Ennek a Duna menti településnek a lélekszáma néhány év alatt a duplájára duzzadt. Új lakópark nőtt ki, amelyben szebbnél szebb családi házak díszelegnek. A bejáratok előtt parkoló gépkocsik rendszámai szerint a tulajdonosaik Szlovákia csaknem valamennyi járásából érkeztek. Feltehetően Pozsonyban dolgoznak, viszonylag tehetősek, ezért elmenekülhettek a nagyvárosból. A legtöbb újgútorinak fogalma sincs, vajon ki a szomszédja. ĺgy aztán egy faluban kétféle értékrend érvényesül. Az eredeti településen máig élnek az évszázados jó szokások: a szomszédok nagy többsége például legalább beszélő, nem ritkán pedig baráti viszonyban van egymással. Néhány száz méterrel távolabb sokkal hűvösebbek, leginkább semmilyenek a kapcsolatok. A lakók nagy többsége még a kertjeiket elválasztó kerítésre is jókora gyékényt, mindenféle csúf vacakot húz fel, nehogy már átlásson – uram, bocsá’, átköszönjön, átszóljon – a hónapok, évek múltán is vadidegen szomszéd. Nem helyi sajátosság ez a jelenség. Elsősorban városi tömbházakban sokkal régebbről ismert mindez. Gyakran megtörtént kisvárosokban is, hogy leginkább nyáron szintén kirámoltak egy-egy lakást. Aki látta a cipekedő embereket, nem fogott gyanút. Azt hitte, valamelyik szomszéd költözködik.

Hallom az ellenérveket: rohanó, idegőrlő világunkban még inkább szeretnénk lakásunkból kizárni a zajongó, agresszív, nem ritkán rosszakaratú világot. S még inkább vágyunk arra, hogy a mi házunk valóban a mi várunk legyen. Ahova legtöbbször a szomszéd sem teheti be a lábát. Holott azért számos jó példa igazolja, hogy a jószomszédi kapcsolatok nemcsak országok, hanem az emberek között is, még manapság is fontosak. Arany János óta a különbség talán csak annyi, hogy a rossz szomszédság immár nem török, hanem modern átok. Amelyre a leghatékonyabb javallat a célirányos kommunikáció. Jelenlegi száguldó, változó világunkban is, amikor időről időre cserélődik a szomszéd. Vagy ők költöztek ide, vagy mi. Esetleg mind a ketten lakhelyet változtattunk. Ám az új szomszéddal is illene szóba állni, s érdeme szerinti kapcsolatokat teremteni. Lesz, aki csak köszönést érdemel. De azt talán mindenki. S nyilván találunk olyan családot, amellyel egyre inkább szót értünk a világ kis és nagy dolgaiban. Akikkel olykor érdemes jópofa dumcsipartira, borozgatásra is leülni. Velük közösen talán feléleszthetjük azt az évszázados hagyományt is, amikor a szomszéd szemmel tartotta ideiglenesen – leginkább munka vagy szabadság miatt – elhagyott lakásunkat. Ha kellett, megöntözte a virágainkat is. Akire minden aggodalom és fenntartás nélkül rábízhattuk a lakáskulcsot. Vigyázó szeme mostanság is ezerszer többet ér a legkorszerűbb biztonsági szerkentyűnél. S ha gondunk akad, az elsők között ők jutnak az eszünkbe, mert tudnak és akarnak is segíteni. Ők azok, akik bármikor bebocsátást nyernek családi várainkba is, mert nem tolakodóak, nem vizslatnak irigykedve, s mindig segítőkészek. Ők sosem érkeznek rosszkor. Tőlünk is függ, vannak-e, lesznek-e ilyen szomszédaink.