Mit tehetünk Földünkért? Fűtsünk kevesebbet!

Az energiatakarékos világnap keretén belül, az energiapazarlást és a klímaváltozást elkerülendő, egyre többen hívják fel a figyelmet arra, hogy a fejlett világ pazarló életmódjával akár végveszélybe is sodorhatja az emberiséget. Ezúttal a halhatatlan szerelmespár városa, Verona állt a kezdeményezők élére, azt szorgalmazva, hogy szerte a világon kapcsolják ki az utcák, terek díszkivilágítását, amivel nagy mennyiségű villamos energia takarítható meg.

A hagyományos fűtőanyagok?kal ellentétben a villamos energiának van egy nagyon jellemző tulajdonsága: nem tárolható. Abban a pillanatban, ahogyan megtermelték, fel is kell használni, annál is inkább, mivel az elektromos hatás a vezetékben fénysebességgel terjed. Ez érvényes a nagy villamos rendszerekre is: azonnal fel kell használni a generátorok által megtermelt villamos energiát, csakhogy itt a feszültség nem ingadozhat. Amikor a fogyasztás túlterheli a rendszert, feszültségesés fenyeget, ellenkező esetben pedig túlfeszültség jön létre. Az előbbire a múlt század hatvanas éveiben volt példa, amikor az Egyesült Államok egyharmada maradt csaknem egy hétre villamos áram nélkül. Ehhez tudni érdemes, hogy ekkor automatizálták a rendszert, számítógépek éberen figyelték az egyes erőművek működését, a fogyasztás arányában kapcsolták le a fölös energiát adó erőműveket, túlterhelés esetén azonnal egy-egy csúcserőművet kapcsoltak a rendszerre.

Mindez tökéletesen működött mindaddig, amíg az egyik központ műszaki hiba miatt le nem állt. Véletlenül épp a rendszer energiaellátásának öt százalékát szolgáltatta. Ez a határérték, amikor a hálózatot károsodás fenyegeti. A központi számítógép a program szerint reagált: azonnal bekapcsolta a csúcserőműveket, de fájdalom, ezek összteljesítménye is kevés volt az ugrásszerűen megnövekedett fogyasztás ellensúlyozására, ami ahhoz vezetett, hogy a nagyobb károk elhárítására sorozatkapcsolásba kezdett, aminek következtében az áramszolgáltatás leállt. A veronaiak kezdeményezését felnagyítva: ha minden áramfogyasztó követte volna a derék taljánokat, az eredmény Európában ugyanez lett volna, bár ezúttal a túlfeszültség okozott volna galibát. Minden jó szándékuk ellenére kezdeményezésük csak károkat okozott volna. Bár ennek kapcsán igazán érdemes elgondolkodni az energiatakarékosság kérdésén.

Azt gyakorlatilag mindenki tudja, hogy éjszaka kevesebb áram fogy, mint nappal, emiatt a villamos művek kedvezményes áron adja az éjszakai áramot. Az olcsóbb áram mérésére egykor a háztartásokban külön villanyóra szolgált, amely este tízkor be-, reggel hatkor kikapcsolt. Újabban kéttarifás műszer szolgál erre a célra, amely a fogyasztás mértékétől függően egy áramimpulzus hatására akár már este hétkor is alacsonyabb tarifára vált, és esetleg másnap reggel nyolcig is élvezhetjük az olcsóbb áram áldásait.

Az időpontokat persze nem önkényesen választották meg. Abból az egyszerű tapasztalatból táplálkoznak, hogy a villamos energia fogyasztásában az első csúcs reggel hatkor áll be, s a legnagyobb fogyasztás nagyjából délután kettő–fél háromig tart, amikor az egyműszakos gyárakban befejeződik a munka. Ezt követően van még egy esti csúcs, a háztartások fogyasztásának emelkedése következtében, majd hirtelen csökkenés áll be. Hogy ilyen hullámzás mellett a villamos ellátó rendszer egyben maradhasson, a nagyfogyasztókkal az áramszolgáltató olyan szerződéseket köt, amelyek előírják, hogy az egyes napszakokban mennyi energiát kell felhasználniuk. Ha ezt nem teszik meg, magas kötbért kell fizetniük. Így ha egy influenzajárvány miatt esetleg be kell egy egész gyárat zárni, a munkagépeiket akkor is be kell kapcsolni minden reggel, ami még sokkal olcsóbb, mint a rendszert fenyegető leállás miatti kötbér. Emiatt felvetődik, mi lenne a megfelelő megoldás. Rögtön kettő is kínálkozik: a csúcsidőszakok alatti fogyasztás csökkentése, illetve több időzónát átfogó hálózatok kialakítása.

A csúcsidőt illetően, vagyis hétköznapokon a reggeli nyolc és délután kettő-négy óra közötti időszakot megvizsgálva kiderül, hogy a gyárak mellett ilyenkor a legtöbb energiát a hivatalok és a közintézmények fogyasztják. Érdemes megemlíteni, hogy egy évszázaddal ezelőtt a szobahőmérséklet fogalom alatt tizenhét celzius fokot értettek. Igazán el kellene gondolkodnunk azon, hogy nem kellene-e húsz fokban meghatározni a ma kívánatos értéket. A veronaiak által kezdeményezett akción „meg?spó?roltnak” a többezerszeresét lehet megtakarítani vele. De mindez eltörpül amellett, amennyi energiát a léghűtés emészt fel. Emiatt jelenleg a fejlett államokban a nyári csúcsfogyasztás már megközelíti a télit.

Nagyjából egy emberöltővel ezelőtt indult be az a program, az egykori KGST (Közös Gazdasági Segítségnyújtás Tanácsa) keretén belül, hogy össze kellene kapcsolni a keleti blokk energiaszolgáltató rendszerét. Az ellenzők persze az egykori Szovjetuniótól való függés újabb bizonyítékát látták benne, nem is sejtve, hogy az ötlet a villamosipar legnagyobb úttörőjétől, Thomas Alva Edisontól származik. Ez esetben az utódállam, Oroszország a megoldás kulcsa. Az EU területén ugyanis csak három időzóna létezik. Viszont London (Greenwich) és Vlagyivosztok között tizenegy óra a különbség. Ráadásul a villamos áram nagyon kis veszteséggel, olcsón szállítható. Csak ehhez megfelelően fel kell transzformálni. Így születtek meg a múlt század hetvenes éveiben a többszáz kilovoltos távvezetékek, amelyek „királynője” az 1100 kV-os gerincvezeték kiépítése volt. Csakhogy a terv dugába dőlt a rendszerváltás miatt. Mindaddig meg nincs realitása az újjáélesztésének, amíg a politikusok azon vitatkoznak, érdemes-e Oroszországtól energiahordozókat vásárolni, hiszen másutt is van kőolaj meg földgáz. Igaz. Földünk leginkább robbanásveszélyes térségében, ahonnan bármikor megszakadhat az ellátás.

Ha majd a döntéshozók odafigyelnek a szakemberek szavára, megértik, hogy az energiatakarékosság a csúcsidő fogyasztásának csökkentésével és a nagy ellátó rendszerek kiépítésével érhető el. De leginkább azzal, hogy végre mindnyájan rájöjjünk: a termelés és a fogyasztás hosszú távon folyamatosan nem növelhető. Különben történelmi távlatban rövid idő alatt elérjük azt, amire a biológusok már évtizedek óta folyamatosan felhívják az egész világ figyelmét: az ipari tevékenység következtében fellépő környezetszennyezés miatt az embert földünk legveszélyeztetettebb fajai között tartják majd számon.