Mit kell tenni, ha nem tud játszani?

A játékban a gyerekek megtanulnak elmélyülten foglalkozni a környezetükkel, betartani a szabályokat, és helyesen viselkedni. Ezért a játék a lelki, a szellemi, a szociális és pszichomotorikus fejlődés alapja. A fejlődéspszichológiában különböző játékfázisokat különböztetnek meg.

Az első két évben

a csörgők, a játékállatok és a kapaszkodók a kedvelt játékok. Körülbelül hároméves kortól, amikor a kisgyermek már megismerkedett közvetlen környezetével, a mozgásos játékok kerülnek előtérbe. Ebben a fejlődési szakaszban a gyermekek húzható fajátékokat, színes labdákat, hintalovat, építőkockákat igényelnek. Az illúziójátékok is ehhez az életkorhoz kötődnek. Ilyenek a babázás, a szerepjátékok (papás-mamás, süteménysütés a homokozóban, orvososdi). Ezek is a gyermeki konfliktusok és félelmek feldolgozására szolgálnak.

Az iskoláskor elérésével

a konstrukciós játékok kezdődnek el. Ilyenek a fém- és faépítő doboz, kuckóépítés (a lakásban vagy a szabadban), barkácsolás, kisvasút, technikai játékok, hímzés, kötés stb. A társasjátékok szigorú szabályaikkal különösen felkeltik a gyerekek érdeklődését (bújócska, rabló-pandúr, kockajátékok, labda- és csapatjátékok). A csapatjátékok a résztvevőktől teljes erőbedobást követelnek egy fontosabb csapatcél érdekében, ezzel megtanul a gyermek másokkal összedolgozni, ami az iskolai és foglalkozásbeli sikerek alapját képezi. Ezekkel a játékformákkal a későbbi években magasabb színvonalon újra találkozunk. Akkor jobb ábrázolási és szervezési készség és nehezebb játékszabályok jellemzik őket. Azok a gyerekek, akik nem szívesen játszanak, gyakran túl kevés ösztönzést kapnak, mert játékaik alkalmatlanok, vagy nem felelnek meg a gyermek életkorának. Vagy túl sok játékkal rendelkeznek, ami megnehezíti a játék kiválasztását, mindent újra meg újra eldobálnak és lemondóan visszahúzódnak. Más gyerekekből a fantázia hiányzik, vagy nehezükre esik a társaikkal való játék. Ez mindenekelőtt a gátlásos gyerekekre illik, és olyanokra, akik otthon kevés indíttatást kapnak az önállóságra.

Mit tegyek?

Gyermekének játéka kiváló alkalmat ad arra, hogy igényeit megismerhesse és fejlődését figyelemmel kísérhesse. Ha megfigyeli őt játék közben, akkor könnyebb lesz a korának és személyiségének megfelelő eszköz kiválasztása. Ne terhelje túl gyermekét túl sok vagy idősebb gyermekek számára készült játékkal, mert csalódást okozhat neki, ha nem sikerül helyesen használnia. Ugyanakkor nem is szabad őt alábecsülni, ezért ha új játékot vesz vagy barkácsol gyermekének, figyeljen arra, hogy az előzőeknél nagyobb erőpróbát jelentsen ügyessége és tudása szempontjából.

Mozgassa meg gyermeke fantáziáját. Ennek érdekében meséljen neki sokat, köztudott, hogy a gyerekek a szüleik életéből, s főleg a gyermekkorból merített történeteket hallgatják a legszívesebben. Kis versek és mondókák felolvasása, a közös éneklés szintén elősegíti a gyermek ötletgazdagodását.

Mutassa meg környezetének gyermeke játékos alkotásait. Dicsérje meg őt, ha elérte teljesítőképessége határait, de adjon segítséget és útmutatást ezen felül is.

Ne zavarja őt játékában. Számára az ugyanolyan komoly dolog, mint önnek a munka, időre és nyugalomra van szüksége hozzá. Ha mégis muszáj megszakítania (evés, házi feladat vagy alvás miatt), akkor azt előre jelezze, hirtelen semmiképp ne vonja őt ki játékkörnyezetéből. Az is lehet, hogy rövid időre igényli az ön segítségét, hogy be tudja fejezni a játékot.

Ha a gyerek unatkozik, a szülő ne érezze úgy, hogy neki kellene valahogy véget vetnie ennek. Inkább kérdezze meg gyermekét, mit szeretne ellene tenni, mire van szüksége ahhoz, hogy ne unatkozzék. Ha nem talál választ, mondja el neki, az ilyen pillanatok arra valók, hogy kitalálja az ember, mit is akar. A gyermeknek meg kell tanulnia kibírni az unalom pillanatait és az egyedüllét érzését is, és elfogadni anélkül, hogy az ilyenfajta érzések elfojtásaként azonnal valamilyen tevékenységbe menekülne.

Ha gyermeke egyáltalán nem érdekelt játékban, és nem is hagyja magát rávezetni a dolgokra, akkor nem kizárt a kismértékű látás-, hallás- vagy mozgáskorlátozottság, esetleg akár szellemi fogyatékosság. Beszéljen erről a gyermekorvosával, hogy megfelelő játékterápiát dolgozhasson ki a kívánt készségek kifejlesztéséhez.

A szerző pszichológus, a Derűs Gyermekkor Alapítvány munkatársa