2004–2006 között a Mezőgazdaság és a Vidékfejlesztés ágazati operációs program keretében több mint 3 ezer tervezetet nyújtottak be az ágazati termelők.
Mire költöttük az uniós pénzforrásokat
2004–2006 között a Mezőgazdaság és a Vidékfejlesztés ágazati operációs program keretében több mint 3 ezer tervezetet nyújtottak be az ágazati termelők. Ezekben a mezőgazdasági termelés, a termékek feldolgozának javítása, az erdőgazdálkodás, a halgazdálkodás, a folyamatosan fenntartható fejlődés célkitűzéseinek megvalósítása érdekében az ágazat fejlesztési céljait követő beruházások finanszírozására uniós forrásokból igényeltek pénzeszközöket. A megvalósított sikeres tervezetekből azzal a céllal nyitottak május 7-től a hónap végéig tartó bemutatót a Szlovák Földművelésügyi Minisztérium épületében, hogy a 2007-2013-as új költségvetési időszakra vonatkozó támogatási igénylések kérvényezői számára mintát és ösztönzést jelentsenek. E források felhasználása révén a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelése, a vidéki lakosság életszínvonalának emelése mellett kiemelt hangsúlyt kap a környezet védelmének javítása, az állatok jólétéről való gondoskodás és az élelmiszerek minőségének és biztonságának garantálása. (Forrás: mpsr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2018. 11.22.
Infravörös minőségvizsgálók
2012. 08.19.
Elkülönül a közvetlen kifizetés és a termelés
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.