Mintegy kétszáz kiskorút bántalmazott egy pedofil férfi

Újdelhi |

<p>Saját bevallása szerint mintegy 200 kiskorú lányt bántalmazott szexuálisan az utóbbi 12 évben egy pedofíliával gyanúsított indiai férfi - közölte hétfőn az újdelhi rendőrség.</p>

A 38 éves Szunil Rasztogit a hét végén vették őrizetbe az indiai főváros keleti részén, miután hozzá vezettek egy fiatal lányok elleni szexuális támadássorozat miatt indított nyomozás szálai. A bíróság hétfőn a férfi előzetes letartóztatásáról döntött a The Times of India című indiai napilap honlapja szerint.

A szabászattal foglalkozó gyanúsított állítólag azzal csábított elhagyatott helyekre iskolából hazafelé tartó 7 és 11 év közötti lányokat, hogy ruhákat akar ajándékozni nekik vagy szüleiknek - derült ki a rendőrségi beszámolóból.

Omvir Bisnoi, Kelet-Újdelhi rendőrkapitánya elmondta, hogy hivatala jelenleg 60 olyan, a városban és környékén történt molesztálással és nemi erőszakkal kapcsolatos esetet vizsgál, amelyek Rasztogi számlájára írhatók. Hozzátette: eddig hét ilyen bűncselekményről tudták megállapítani a férfi érintettségét, aki a rendőröknek mintegy 200 esetet ismert el.

Bisnoi tagadta viszont azokat az értesüléseket, amelyek szerint Rasztogi 500 gyerek szexuális bántalmazásáról számolt be. A The Times of India azt írta, hogy a férfi 12 év alatt több mint 2500 kiskorú ellen kísérelt meg ilyen bűncselekményt elkövetni.

Rasztogit - aki házas és három gyerek apja - 2006-ban hat hónapra bebörtönözték a fővárostól mintegy 250 kilométerre keletre lévő Rudrapúr városban egy kislány megerőszakolása miatt.

A férfi hét végi őrizetbe vételét követően nőjogi aktivisták a gyanúsított szigorú megbüntetését követelték, néhányan halálbüntetés kiszabását sürgették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?