Mint egy elefánt a porcelánboltban...

Pozsony. Az ellenzék értékelése szerint az első száz nap csak azt bizonyítja, hogy a Fico-kabinet tehetetlen, nem teljesíti sem választási ígéreteit, sem a kormányprogramban foglaltakat. A legpozitívabbnak azt tartják, amit a kormány nem valósított meg a koalíciót alkotó pártok választási programjaiból.

Pozsony. Az ellenzék értékelése szerint az első száz nap csak azt bizonyítja, hogy a Fico-kabinet tehetetlen, nem teljesíti sem választási ígéreteit, sem a kormányprogramban foglaltakat. A legpozitívabbnak azt tartják, amit a kormány nem valósított meg a koalíciót alkotó pártok választási programjaiból.

MKP

Bugár Béla szerint a kormány fő jellemzői a populizmus, a szakmai hozzá nem értés, improvizáció és félrevezetés. „Száz-száz kétség – jellemezte lapunknak a kormány munkáját a pártelnök. – A kétségek abból erednek, hogy azok az ígéretek, melyeket a kormánykoalíció pártjai tettek a választási kampány során, azok komolyak voltak-e, vagy csak a választók megnyerését szolgálták.” Szerinte a kabinet eddigi intézkedéseinek legnagyobb része populista, az improvizációt és a szakmai hozzá nem értést bizonyítja az energiaárak ügyében történt kijelentések, melyek az árak csökkenését helyezték kilátásba. „Ehelyett 4,6%-kal emelkedik a gáz ára” – támasztotta alá kijelentését Bugár. Kiemelte a nem banki pénzintézetek kárvallottjainak ígért támogatást. „A választások előtt még teljes kárpótlást ígért, a kormányprogram már csak részleges kárpótlásról szól, azóta pedig semmi hír erről az ígéretről” – mondta. Az első száz napban a kormány fő tevékenysége az ellenségkeresés volt.

SDKÚ

Mikuláš Dzurinda szerint a kormány csak az ország jó hírét rontotta az elmúlt időszakban. „Az előző kormány minden lépését bírálták, rossznak tartották, ehhez képest szinte semmin sem változtattak” – jelentette ki. Az adórendszerben csak kozmetikai módosításokat hajtottak végre, ami Dzurinda szerint elsősorban azokat sújtja, akik kemény munkával keresik kenyerüket. „A kormány lépései csak azt szolgálják, hogy fel tudjanak mutatni valamilyen tevékenységet” – véli Dzurinda. Szerinte a gyógyszerekre kivetett áfa mértékének csökkentése is visszalépés a választási ígéretekhez képest, mivel Fico az élelmiszerek és az energia adójának csökkentését ígérte.

KDH

Július Brocka, a párt alelnöke a kormány legnagyobb pozitívumának a stabilitást tartja. „De ez is csak a környező országokkal összevetve számít pozitívumnak, Szlovákia lehetőségeihez, az előző kormány által kialakított starthelyzethez képest ez is visszalépés” – mondta a politikus. Ő is úgy látja, a koalíciós pártokat felkészületlenül érte a kormányzás lehetősége. „Szerencsére a maastrichti kritériumok teljesítésére tett ígéret korlátozza a kabinet mozgásterét, ez meghatározza a választási ígéreteik teljesítését, mely csak szimbolikus gesztusokból áll” – véli az alelnök. Szerinte nagyon sokáig fog tartani, hogy visszaszerezze azt a külföldi elismerést, aminek az előző kormány idején örvendett Szlovákia. A Fico-kormány úgy viselkedik, mint egy elefánt a porcelánboltban. Szerinte alapvető szemléletkülönbség van az előző és a jelenlegi kormány között, a Fico-kormány – legalábbis szavakban – mindent meg akar változtatni, ami bizonytalanságot kelt az emberekben. „Eddig azonban nem sokat teljesített” – véli Brocka. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?