Milyenek voltak a lányok?

Klára Surdusová stylist
Mivel rendszeresen részt veszek országos szépségversenyek szervezésében, elmondhatom, mind Dunaszerdahelyen, mind Komáromban volt 2-3 lány, akik egyenesen mehetnének az országos versenyre is, csak talán a nyelvi nehézségeket kellene leküzdeniük.

Klára Surdusová stylist

Mivel rendszeresen részt veszek országos szépségversenyek szervezésében, elmondhatom, mind Dunaszerdahelyen, mind Komáromban volt 2-3 lány, akik egyenesen mehetnének az országos versenyre is, csak talán a nyelvi nehézségeket kellene leküzdeniük. A méreteken túl nagyon fontos a személyes kisugárzás. Amit kifogásolok, az a lányok önbizalomhiánya. Ezen kellene még változtatniuk.

Tóth Tibor, a Jókai Színház igazgatója, a zsűri tagja

Nemrég részt vettem egy hasonló rendezvényen, tehát némi összehasonlítási alapom van. Talán ha tovább tartott volna felkészülés, jobb lett volna. A zsűrinek is több időt kellett volna adni arra, hogy jobban szemügyre vehesse a lányokat. Szerintem kevés volt a három bemutatkozás, több lehetőséget kellett volna adni a zsűrinek, hogy objektíven dönthessen.

Fábián György, a Kisalföld főszerkesztő-helyettese, a zsűri tagja

Véleményem szerint a koreográfia nagyon jó és színvonalas volt. Úgy volt felépítve, hogy minden versenyzőt alaposan szemügyre vehettünk. Hogy milyenek voltak a lányok, összehasonlítva a mieinkkel? Szerintem szebbek voltak a szlovákiaiak, sőt, tovább megyek, a nézőteret látva csodálkoztam, néhány hölgy miért nincs a színpadon. Amiben viszont elmaradtak a magyarországiaktól, az a magabiztosság, önbizalom. Nem is értem, miért, hiszen nincs rá okuk…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?