Kalandos évszázadok
Voltak fizikusok és mérnökök, akik azt állították, hogy az aranymetszés szabályaiból kiindulva a kereszt már eredetileg is a Föld tengelye és az egyenlítő közötti eltérésnek megfelelő szögben került a Szent Koronára.
MIÉRT FERDE A SZENT KORONA KERESZTJE?
Voltak fizikusok és mérnökök, akik azt állították, hogy az aranymetszés szabályaiból kiindulva a kereszt már eredetileg is a Föld tengelye és az egyenlítő közötti eltérésnek megfelelő szögben került a Szent Koronára. Régészek, ötvösök, történészek és művészettörténészek véleménye az volt, hogy a korona kalandos évszázadai során valamikor erős ütés, nyomás érhette a koronát, aminek következtében a korona elferdült és három keresztpántja is megrepedt.
1620-ból ismert egy olyan ábrázolás, melyen a kereszt még egyenesen látható. 1784-ből származik egy olyan elismervény, melyen az szerepel, hogy a korona „keresztje egyik oldalára elnyomódott.“
Mi történt a koronával 1620 és 1740 között?
A közelmúltban egy fiatal történész, Pálffy Géza kutatása során rábukkant két országgyűlési követ naplójára. Ezekben – az egyikben magyar nyelven, a másikban latinul – található egy leírás a Szent Korona „balesetével” kapcsolatban, amely 1638. február 14-én történt, Mária Anna királyné, II. Ferdinánd király első hitvesének koronázása előtt. A nevezetes napon az udvarmester rossz kulcsot vitt magával. A királyi koronát őrző ládát így, – mivel félóra múlva kezdődött volna a ceremónia, – erőszakkal felszaggatták. Csakhogy a ládán belül a korona még egy réztokba volt rejtve, amit szintén késsel feltéptek. A koronázási ékszereket a szertartás után vissza kellett volna tenni a helyére, csakhogy ez nem így történt. Példa nélküli módon a korona 12 napig nem volt a helyén, s a ládát is lecserélték. Valószínűleg a koronát megpróbálták megjavítani, visszaegyenesíteni, s ennek nyomait őrzi még ma is a korona sérülése. Annyi bizonyos, hogy azt nem is lehet visszaegyenesíteni, hiszen a sérüléskor kitágult az a lyuk, amelyben rögzítették, és egyenes állapotban ebbe belecsúszna a kereszt, forrasztás esetén pedig megsérülne a keresztet tartó zománclemez. Egy rejtély tehát megoldódott a magyar történelem egyik legbecsesebb kincsével kapcsolatban. (Forrás: radio.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.