<p>A torokrákkal kezelt Michael Douglas bizakodóan beszélt a The Hollywood Reporternek betegsége leküzdéséről, és arról, hogy fél éven belül forgatni kezdi Liberace című új filmjét.</p>
Michael Douglas bizakodik és újra forgatni készül
Januárban derül ki, sikerült-e a kezelésekkel legyőznie a rákot, de az orvosok 80 százalékos gyógyulási eséllyel kecsegtették - hangsúlyozta a színész, akinek nyilatkozatát a szaklap szerdai száma közli.
A súlyos betegség folytán közelebb került 93 éves apjához, akivel korábban feszült volt a viszonya, és a megpróbáltatás azt is "megmutatta számára, hogy mit jelent a család" - árulta el.
Douglas felidézte, hogy apja, Kirk Douglas pályafutása csúcsán csak a karrierjével törődött, pedig azokban a fogékony gyermekévekben neki is szüksége lett volna rá. Ugyanakkor a lapnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy talán ő maga is ebbe a hibába esett Cameron fiával kapcsolatban.
A 31 esztendős Cameron Douglas a közelmúltban kezdte meg börtönbüntetését kábítószer-kereskedelem miatt.
A Steven Soderbergh rendezésében készülő Liberace című produkció forgatása májusban vagy júniusban kezdődhet. Douglas a híres amerikai zongorista szerepét kapta az életrajzi drámában, amelyben Matt Damon alakítja majd meleg partnerét. Damon a közelmúltban számolt be arról, hogy készül a filmre, és Douglasszel is beszélt a produkcióról, aki megerősítette, hogy benne lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.