Az Agora melléklet indulásakor ígéretet tettünk arra, hogy igyekszünk bemutatni azon intézményeket, melyekről jó, ha tudtok, hiszen érdeklődésetekre számító dolgokkal foglalkoznak. ĺgy került bemutatásra a Iuventa, most pedig a SAIA-n van a sor.
Mi fán terem a SAIA?
Nézzük most egy kicsit részletesebben milyen oktatási témákkal foglalkozik, milyen akadémiai pályázatokat bonyolít a SAIA. Elsősorban és nagy általánosságban elmondható, hogy az akadémiai mobilitás támogatását elősegítő programok kerültek a SAIA-hoz. Olvasóink rögtön megállapíthatnák, hogy, de hiszen a Iuventa is ezzel foglalkozik nagy részt. Helyeslőleg bólogatok erre a kijelentésre, viszont egy lényeges különbségre hívnám fel a figyelmet. A SAIA az oktatási, tanítási rendszeren belüli mobilitással foglakozik, míg a Iuventa az oktatási rendszeren kívüli foglalkozások módszertanát igyekszik segíteni, illetve kezeli a fiatalok iskolán kívüli tanulását, tehát a szabadidős tanulását elősegítő pályázatokat.
A SAIA konkrét tevékenységei közé tartozik:
l információkat szolgáltat az érdeklődőknek, akik külföldi oktatási intézményben kívánnak tanulni,
kezelik a CEEPUS multilaterális programot, mely a közép európai egyetemek együttműködését kívánja elősegíteni,
kezeli a Szlovák Köztársaság államközi egyezményein alapuló ösztöndíjakat,
az Osztrák- Szlovák Akció elnevezésű kormányközi egyezmény keretében a tudomány és oktatás területén való együttműködést elősegítő programot,
nyilvános pályázatokat ír ki és kezel külföldi tanulmányok ösztöndíjainak elnyerésére,
koordinálja azon hozzánk érkező diákok itt tartózkodását, akik a szlovák Oktatási Minisztérium államközi egyezményei keretében érkeznek ösztöndíjasként Szlovákiába,
külföldi nyelvi kurzusokat közvetít az érdeklődők számára.
Ez még mindig nem minden! Külön szeretném felhívni a figyelmet a SAIA kiadványaira. Ezek két részre bonthatók: egyrészt a külföldi egyetemeken továbbtanulni szándékozók figyelmébe ajánlom az egyes országok felsőoktatásáról készített kiadványokat. Itt az egyetemekről, az adott országról, az országban kapható ösztöndíjakról, fizetendő tandíjakról talál információt az érdeklődő. Másrészt nagy segítség az akadémiai pályázatok áttekintésében a havonta megjelenő Buletin. Szinte az egész világból összegyűjtik a SAIA munkatársai az aktuális ösztöndíj pályázatokat, melyek az oktatás legszélesebben értelmezett területeit fogja át.
Bátorkodom mindezek után a figyelmetekbe ajánlani a www.saia.sk oldalt, ahol mindezekről részletes információt kaptok. Sőt, on-line olvasható a Buletin, bár azért ajánlott a nyomtatott verziót megvenni, ha napra készek akartok lenni, mivel a honlapra csak a nyomtatott verzió megjelenése után kerül fel. És ez bizony, értékes munkanapok elvesztését jelenti az egyes pályázati anyagok elkészítésében.
A SAIA munkatársaival magam is találkoztam több alkalommal. Kellemes, nyitott embereket ismertem meg. Nyugodtan forduljatok hozzájuk kérdéseitekkel, biztos vagyok benne, hogy segítségetekre lesznek az őket érintő témákban.
Mindez csak egy pici ízelítő volt a SAIA tevékenységéből. A nonprofit szektornak nyújtott szolgáltatásokról nem is ejtettünk szót. Higgyétek el, a honlap sok érdekességet rejt még. Kellemes böngészést!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.