Mi baj van, apa?

– Semmi – felelte az apja.

– De biztos van valami bajod, mert könnyes a szemed! – erősködött a lány.

– Semmi, mondom! Semmi, csak belement a füst a kazánból, azt könnyeztem meg – hárította el a kíváncsi lány kérdését.

– Máskor is bele szokott menni a füst a szemedbe?

– Máskor is.

– Akkor máskor miért nem könnyes a szemed? – makacskodott tovább Katica. Kíváncsian nézett apjára, de az nem szólt semmit, csak elfordult, és kitörölte szeméből a könnycseppet.

– Menjél inkább segíteni anyának, kislányom! – próbált megszabadulni a kislány érdeklődésétől.

– Na jó, de neked akkor is valami bajod van – ezzel sarkon fordult és átszaladt a konyhába.

– Anya! Apa valamit eltitkol – kezdte újból a mondókáját, most már az anyjának.

– Miből gondolod?

– Azt mondja, belement a füst a szemébe, de én tudom, hogy nem igaz, mert akkor pirosra dörzsölte volna. De neki úgy könnyes, mintha sírt volna. Meg nem is mosolyog rám úgy, mint máskor. Szerintem valami nagyon bántja. Anya, nézzük meg apát!

– Jól van, kislányom, majd én lemegyek és megkérdezem – nyugtatta meg az anyja –, csak előbb még befejezem a mosogatást.

Katica megnyugodva leült a kanapéra és kedvenc babáját kezdte fésülgetni. Annyira elmerült a játékban, hogy észre sem vette, amikor édesanyja kiment a konyhából.

Kati lement a kazánházba férje után. Az éppen egy zsák búzát vitt a kazán felé.

– Mit csinálsz? – kérdezte, de hangja elcsuklott. – Istenem! Hát mégsem sikerült eladni?

– Eladhattam volna... bagóért. Azt mondták, ha nem, vesznek mástól. Röhögtek. Akkor inkább eltüzelem! Én izzadtam érte tavasztól nyárig, hát akkor engem izzaszszon télvíz idején is! – Azzal beöntött egy veder búzát a kazánba a fahasábok közé.

Kati nem szólt többet, megfogta férje vállát, majd elindult vissza a konyhába. Katica már az ajtóban várt rá.

– Mi baj van, anya? – kérdezte az anyját.

– Semmi – felelte az édesanyja.

– De biztos van valami bajod, mert könnyes a szemed! – erősködött a lány.