Meztelenül, részegen, a forgalommal szemben vezetett

Szeged |

<p>Teljesen meztelen és súlyosan ittas sofőrt találtak egy forgalommal szemben haladó, szlalomozó autó volánja mögött a rendőrök Szegeden, a férfi ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t vasárnap.</p>

Szombaton késő este Szegeden a Horgosi úton egy, a forgalommal szemben közlekedő, szlalomozó gépkocsira figyeltek fel a járőrök. A sofőr igazoltatása során azonban újabb meglepetés érte őket, ugyanis a gépkocsi vezetője ruha nélkül, teljesen meztelenül ült a volán mögött – mondta Tuczakov Szilvána.
A férfi a rendőröknek semmilyen okmányt nem tudott átadni, arra a kérdésre pedig, hogy hol hagyta ruháit, azt válaszolta, hogy korábban eldobálta valahol, de hogy hol, arra már nem emlékszik. A rendőrök a férfi köré egy pokrócot tekertek, és előállították. A vizsgálat során kiderült, hogy a sofőr a bűncselekményi értékhatárt meghaladó ittas állapotban vezette a járművet. Vele szemben így büntetőeljárás indult – közölte az őrnagy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?