A komáromi Selye János Gimnáziumban évtizedes hagyományai vannak a tehetséggondozásnak főleg a matematika és a fizika terén. Az iskola diákjai a tanév folyamán számos hazai és magyarországi tanulmányi versenyen vesznek részt.
Mesterek és sikeres tanítványaik
Kerületi elsőség
Június elsején a Nyitrai Kerületi Hivatal által megrendezett ünnepélyes eredményhirdetésen a Selye János Gimnáziumot 29 diák és 4 tanár képviselte. Kecskés Árpád egyetemi professzor a röntgensugarak gyakorlati alkalmazásáról adott elő. Ezután a matematikaolimpia részletes kiértékelése következett Ondrej Šedivý egyetemi professzor tolmácsolásában.
A komáromi magyar tannyelvű gimnázium diákjai közül a kerületi versenyen matematikából 15 tanuló volt eredményes, így a hivatal statisztikája szerint a gimnázium az első helyen végzett a kerület iskolái között. (A második helyen álló iskolának csak 4 eredményes diákja volt.) A fizikaolimpia idei eredményeit Kecskés Árpád professzor értékelte. A kerületi fordulón 21 „selyés” helyezkedett el a sikeres megoldók kategóriájában, így a fizikusok is megelőzték a kerület összes iskoláját.
Legeredményesebb diákok
Az első évfolyam tanulói közül a legtöbbet Lami Dávid, Paraszti István, Oroszlány Lóránt és Hegedűs Attila bizonyított tudásából. A másodikosok között a legsikeresebb Pszota Dávid, Varga András, Édes Gergő, Németh Gergely, Jakab Attila és Marczell Anna volt. A harmadikosok élcsapatát Konczer József, Édes Zoltán, Kálosi Anna, Csintalan György és Balázs Mónika alkotja, a negyedikesek közül pedig Kacz Krisztián, Kajtár Gergely és Szépe Péter teljesítménye volt a legkiemelkedőbb. Külön tapsot kapott Konczer József, aki a szlovákiai válogatott tagjaként júliusban negyedmagával Szingapúrba utazik a Nemzetközi Fizikaolimpiára.
A tanulók sikereit mindig az őket felkészítő „mesterek” neve fémjelzi. Az idei eredmények a következő négy tanár lelkes munkáját dicsérik: Keszegh István, Kalácska József, Szabó Endre és Lami Zsuzsanna, akiket a Nyitrai Kerületi Hivatal elismerő oklevélben részesített. (lzs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.