Mesébe illő esküvő

Bandar Seri Bagawan. Tizennégy napos ünnepségsorozat után, tegnap esküdött egymásnak örök hűséget Brunei Szultanátus trónörököse, a 30 esztendős Muhtadee Billah és alig 17 éves, polgári származású arája, Sarah Salleh.

Bandar Seri Bagawan. Tizennégy napos ünnepségsorozat után, tegnap esküdött egymásnak örök hűséget Brunei Szultanátus trónörököse, a 30 esztendős Muhtadee Billah és alig 17 éves, polgári származású arája, Sarah Salleh. A színpompás maláj ünnepi szertartás után az ifjú pár több mint száz kocsiból álló autókaraván kíséretében, lelkesen ünneplő tömeg sorfala előtt végighajtott a főváros fő útvonalain. A kis monarchia székhelyének utcáit az elmúlt hetekben ünnepi díszbe öltöztették, és ezekben a napokban több mint ezer rendőr ügyel a biztonságra.

Mind a menyasszony, mind vőlegénye hagyományos népviseletben jelent meg a négymillió eurós költséggel megrendezett esketési szertaráson. A menyasszony ruhája zafírkék volt, s hozzá földig érő fátylat viselt, míg a vőlegény ugyancsak hagyományos szabású, halványlila ruhát öltött. Az esküvői szertartás azzal ért véget, hogy Hassan al Bolkiah szultán kezébe vette és az ifjú nej fejére tette fiának kezét, jelezve ezzel, hogy áldását adja a frigyre.

Az ünnepi szertartáson részt vett Naruhito japán trónörökös, számos dél-kelet-ázsiai ország állam- és kormányfője és képviseltette magát a brit uralkodóház is. Mától három napon át tűzijátékok sorozata világítja meg Brunei, a Borneó szigetén lévő, olajban igen gazdag, mindössze 310 000 lakosú, szigorúan muszlim törpeállam égboltját.

Muhtadee Billahot 1998-ban nyilvánították hivatalosan trónörökössé. Az Oxfordban diplomáciai és gazdasági képesítést szerzett trónörökös Brunei 30. szultánjaként lép majdan apja örökébe. Ifjú felesége a fővárosban, Bandar Seri Bagawanban egyetemi hallgató. Brunei 1788 szobás palotában élő szultánja még néhány évvel ezelőtt a világ leggazdagabb emberének számított 24,4 milliárd eurónak megfelelő vagyonával. Bruneiben legutóbb 1962-ben tartottak választásokat, cserébe viszont az ország polgárai nem fizetnek adót, ingyen tanulhatnak, és egészségügyi ellátásuk is ingyenes. Az olajkészletek azonban fogytán vannak, s az utóbbi években Brunei erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy gazdaságát valamelyest függetleníteni tudja a természeti kincsektől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?