Merülésveszély

A tavaly március 21-én alakult szlovák kormány eddigi országlásának reális summázata a „csak semmi egység és kiszámíthatóság” jelszavához igazodó folyamatos politrevü.

Az utóbbi hónapokban Zuzana Čaputová államfő több ízben már föl is szólította a krízisbe és ezzel a bukásveszély közelébe sodródott kormányt, hogy változtasson a stílusán, és tudatosítsa: a közvélemény egyre elutasítóbban ítéli meg. Igor Matovič kormányfőnek pedig azt ajánlotta, politikai felelősségének értelmében gyakoroljon önreflexiót.

E nyílt színi belpolitikai hullámverésről, annak társadalmi kihatásairól Gál Zsolt politológussal, egyetemi oktatóval, a Magyar Fórum alelnökével beszélgettünk.

A nyugodt és kiszámítható kormányzás egy éve tartó, mondhatni, paródiája után, a politológus hogyan látja: a minap felmerült és a jó kormányzást ígérő memorandum a négypárti koalíció hosszabb távon ható önmentőövét jelenti, vagy ez az ígéretfüzér csak a pillanatnyi túlélést biztosító alkalmi kapaszkodó?

Figyelembe véve azt, hogy Igor Matovič még a memorandum közös négypárti bemutatása előtt újra asztalt borított, a kormány stabilizálásának illúziója cirka egy napig élt. Igazi esély a változásra még akkor volt, amikor miniszterelnök lett belőle. Kormányfőként lehetősége nyílt a kabinetet vezetni, konszenzust és a megoldásokat keresni, érthetően s határozottan kommunikálni, és következetesen megvalósítani a kormányprogramban foglaltakat… Ehelyett Matovič továbbra is úgy viselkedett, mint egy ellenzéki internetes troll, aki mindenkit kritizál és akinek mindig igaza van. Ezért aki őt kritizálni meri, abba rögtön belemar és sértegeti, így sikerült is szinte mindenkivel összevesznie. Röviden szólva, a kormányzás helyett a Facebookposztok írásával foglalkozott. Ennek véget kellene vetni, és az utolsó esély a mostani kormányválság, bár Igor Matovič megváltozásának valószínűsége a nullához közelít. Ehhez a munkatársainak le kellene őt tiltaniuk a Facebookról – ám ez olyan, mint Trumpot leszoktatni a Twitterről. Ez annak idején az amerikai elnök csapatának sem sikerült.

Az egészségügyi miniszter, Marek Krajčí lemondása elég lesz-e az üdvösséghez, ha az SaS szerint a kormánykoalíció beszélő (v)iszonya újra a holtpontra zuhant?

Nyilvánvaló, hogy a válasz nem. Mivel a koronavírus válságkezelésének arca a kormányfő volt, nem pedig Marek Krajčí, aki egy interjúban maga ismerte el, hogy tehetetlen. Ha a helyére egy másik szakmailag és politikailag súlytalan bábut tesznek, akkor semmi sem változik. Sőt, továbbmegyek: lehet, hogy azzal sem változna érdemben semmi, ha a miniszterelnök lemondana. Hiszen ha a legerősebb koalíciós párt vezetőjeként folytatná a Facebook-politizálást, támadva a saját új kormányfőjét meg a koalíciós partnereit, akkor marad a káosz és a konfliktusok. Az OĽaNO Matovič nélkül, nos, az már közel jár a sci-fikategóriához; bár teljesen kizárni valóban semmit sem lehet. Az olyan ötletek pedig, mint az átmeneti visszahúzódás, fölöttébb kérdésesek – egy miniszterelnöknek nem visszahúzódnia kell, hanem vezetnie a kormányt és az országot. Szóval nemigen körvonalazódik a megnyugtató, tartós megoldás.

Ha ez a memorandum sem hozza meg az összecsiszolódást, akkor meddig feszíthető a húr?

A mostani válság azt mutatja, hogy már most végleg túlfeszítették. Bármikor elpattanhat, és azt sem lehet kizárni, hogy amikor ez a beszélgetés nyomdába kerül, már el is pattant. Az eleve egy lehetetlen állapot, hogy a kormányfő személyesen sértegeti és több ezer ember haláláért teszi felelőssé minisztereit, a koalíciós partnereit, miközben kormányfőként elsősorban őt és saját pártjának tárcavezetőjét terheli a felelősség. A konfliktus kulcsa Igor Matovič személyisége és postaládacégként kezelt pártja, az OĽaNO szerkezete, amely különböző csoportok laza szövetsége. Ebbenjóformáncsakazaközös,hogy szinte kivétel nélkül személyesen elkötelezettek Matovičnak, és többségük tudatosítja, hogy legközelebb nem jutna a parlamentbe. Ezért lojálisak hozzá.

Mára bebizonyosodott, hogy nem elég, anno, harapós ellenzékként valami ellen fellépni és populista húzásokkal rokonszenvet szerezve választást nyerni, hanem a kormányzás a saját egón és tévedhetetlenségen való felülemelkedés tudománya. Ön lát ebben a kormányban hajlandóságot ennek megértésére?

Igen, a kormányzáshoz szakértelem, program és elhivatottság meg bátorság is kell. De az sem árt, ha van valamilyen kormányzati tapasztalat, elvek és értékek, amelyek mentén állhatatosan politizálunk; kellenek továbbá megfelelő szakértők, akikkel körbevesszük magunkat, s az egészet egyszerűen, érthetően és jó kommunikációval kell tudni „eladni” az embereknek. Az OĽaNO – meg a Sme rodina – esetében ez jórészt mind hiányzik, és ez meg is látszik a kormányzáson. Viszont nem vetíthető ki az egész kabinetre.

A tavaly márciustól eltelt kormányzati esztendőben a legelfogadhatóbb elmozdulás az igazságügyben és a bűnüldözésben látható. Ugyanakkor minden, amivel az új kormány a reformterveiből adós maradt, ráfogható a Covid-járványra?

A NAKA tevékenysége lényegében annak köszönhető, hogy a rendőrség szabad kezet kapott – és lám, egyből nálunk csodába illő dolgok történnek. Ez persze fontos, de ezt rögtön külön is választanám a miniszterek tevékenységétől. Az utóbbiak esetében vannak területek, mint például az igazságügy, a gazdaság, a kül- és védelmi politika, ahol kompetens emberek irányítanak. Többnyire kormányzati tapasztalattal, és akiknek határozott programjuk, elképzeléseik vannak, így rögtön neki is álltak a reformok megvalósításának. Mária Kolíková, Richard Sulík vagy Ivan Korčok tevékenysége kimagaslik, róluk pont az ellenkezője mondható el annak, mint ahogyan előzőleg az OĽaNO-t jellemeztem. Aztán vannak jóhiszemű, becsületesnek tűnő emberek, akiktől távol áll a korrupció, netán néhány részterülethez még értenek is, mégsem tekinthetők kompetenseknek, mert híján vannak több fent felhozott tulajdonságnak. Ide sorolható Ján Mičovský, Ján Budaj, és lényegében ide tartozott Marek Krajčí is. Aztán vannak olyanok, akikről még ennyi sem mondható el biztosan, ők főleg Boris Kollár pártjának jelöltjei. Egyszóval eleve nagyonvegyesezacsapat. AmiaCovid19 hatását illeti, az természetesen számtalan területre kihatással van, mégsem állítanám, hogy emiatt lehetetlenültek el a reformok. Ahhoz ugyanis létezniük kellett volna a reformterveknek; és nyilvánvaló, hogy például az egészségügy területén Krajčí semmi ilyennel nem rendelkezett. Ez a mulasztás persze nem kivételes eset, hiszen Szlovákiában Rudolf Zajac 2002–2006-os minisztersége óta ezen a területen senkinek nem volt átfogó reformkoncepciója.

Az országba éjjel s titokban „becsempészett” Szputnyik Vvakcina ügye csupán az egymással nyelvelő kormánypártok belső válságának katalizátora, vagy – orbáni mintára – a nyugati szabású demokratizmussal szembeni lavírozás is?

Az orosz vakcina behozatala sok mindenre jó példa. Legfőképp arra, hogy Matovič mi mindenre hajlandó annak érdekében, hogy teátrálisan és az ország megmentőjeként pózolva folytathassa a facebookos lájkvadászatot. Illetve hogy mennyire felelőtlen. Sőt, valószínűleg nem is tudatosítja a tetteinek következményeit. A Szputnyik V-vakcinával nem az a fő baj, hogy behoztuk, hanem az, hogy hogyan! Megint sikerült egy csúnya, övön aluli ütést bevinni a koalíciós partnereknek és a külügyminiszternek. A fogadtatással teret adni az orosz propagandagépezetnek, és egy csapásra romba dönteni az új kormány nyugati orientáltságának gondosan építgetett imázsát. Ezzel aláásni az EU-n belüli szolidaritást, hazardírozni az emberek egészségével, és lehet, hogy az oltásba vetett bizalmat is megingatni. És egyben kiváltani az eddigi legnagyobb kormányválságot; ráadásul csúnyán megsérteni Ukrajnát a Kárpátaljával kapcsolatos teljesen felesleges és meggondolatlan viccelődéssel. Annak semmi jele, hogy ez a ballépés növelte volna a kormányfő népszerűségét vagy a személyébe vetett bizalmat. Szerintem nem arról van szó, hogy Igor Matovič előre megfontoltan Nyugatellenes és Moszkva-barát fordulatot hajtott végre, hanem egyszerűen képtelen józanul mérlegelni és felfogni tetteinek lehetséges következményeit. Úgy viselkedik, akár egy felelőtlen kamasz.

Az állam tekintélye napjainkra szinte romokban hever, és a lakosság körében, úgymond, vágni lehet a matoviči kormányzás okozta frusztrációt. Ez a feszültség és fásultság veszélyeztet(het)i nálunk a demokráciát?

Annyiban igen, hogy csökkenti vagy alacsonyan tartja az állami intézményekbe vetett bizalmat. De azt nem állítom, hogy maga a kormány a demokrácia ellensége lenne. Ez a Mečiar- és Fico-kormányok hagyományos „terepe” volt. Matovič inkább úgy illik a képbe, hogy a szerencsétlenkedő kormányzásával visszasegítheti ezek valamilyen mutációját a hatalomba. A szlovák demokráciára a legnagyobb veszélyt a választók azon kritikus többsége jelenti, amely a parlamenti választásokon szinte rendszeresen a nagyobbik rosszra szavaz. És java részük legújabban – megint holmi totális amnéziában szenvedve – Peter Pellegriniben látja az új megváltót. Abban az emberben, aki tizenkét éven át és sok pozíciót végigjárva, zokszó nélkül asszisztált a jogállam aláásásához, a nacionalista kirohanásokhoz, a mérhetetlen korrupcióhoz, az ország nyugati orientációjának megkérdőjelezéséhez, no meg a „maffiaállam” üzemeltetéséhez.

A kormányfő és a pillanat igézetében élő parlamenti frakciója már megfeledkezett arról, hogy a mai koalíciónak a 2018-as nagymácsédi kettős bérgyilkosság utáni közhangulat kövezte ki a kormányra jutás útját? Nos, ha Ján Kuciak élne, újságíróként most lényegében elégedett lenne, vagy keményen bírálna?

Kuciak a korrupcióval foglalkozó oknyomozó újságíró volt, és egyelőre ezzel a kormánnyal kapcsolatban nem merült fel egyetlen nagyobb korrupciós botrány sem. Itt tehát nem lenne nagy kritika. De ha azt látná, hogy Igor Matovič kormánya milyen gyorsan lerombolta a „Tisztességes Szlovákia” eszményéhez kapcsolódó változásba vetett bizalmat, illetve hogyan kövezi ki az utat a „Hlasosmer”, tehát Pellegrini és Fico, meg az általa sokat kritizált „maffiaállam” visszatéréséhez, akkor bizonyára nagyon szomorú lenne.

Ön szerint, tanár úr, melyek azok az eventualitások, amelyek a jelen helyzet alakulásában körvonalazódnak – feltéve, ha hoszszabb távon helyén marad a kormányfő?

Hacsak nem történik valamiféle csoda, akkor marad a kaotikus kormányzás és kommunikáció. Az újra és újra visszatérő koalíciós konfliktusok, így az előrehozott választás réme. És hát egy-két területtől eltekintve az átfogó reformok esélytelensége. Kiváltképpen, ha az SaS vagy a Za ľudí párt valamilyen formában távozik a kormányból. Igaz, a helyzeten nagyot javíthat a járvány visszaszorulása, de annak gazdasági következményei itt maradnak: az óriásira duzzadt államháztartási hiány és adósság máris hatalmas kihívást jelent.

Amiben most nyakig vagyunk, az a kormányfői kontárság kottája?

Igen, mert Igor Matovič képtelen felnőni a miniszterelnöki kihívás komolyságához.