Menthetetlenül öregszik az ország

Szlovákia lakossága fokozatosan öregszik, ez a demográfusok szerint megállíthatatlan folyamat, legfeljebb mérsékelni lehet, áll a Demográfiai Kutatóközpont 2025-ig érvényes előrejelzésében. Az első negatív hatások már 2010 után jelentkezni fognak, csökken ugyanis az aktív korú lakosság aránya, 2025-re egyes régiókban a maihoz képest akár 8 százalékkal is visszaeshet a munkaképes lakosok száma.

Az ország egyes régióiban eltérő lesz a folyamat, három megyében nő, 5 megyében pedig csökken a 15 éven felüli lakosok száma. „Csökkenésre számíthatunk Pozsony, Nagyszombat, Trencsén, Nyitra és Besztercebánya megyékben, növekedés csak Kassa, Zsolna és Eperjes megyékben lesz” – mondta Milan Olexa, a prognózis egyik szerzője. A növekedés azonban Kassa és Zsolna megyékben minimális, alig 0,5 százalékos lesz, egyedül Eperjes megyében várható nagyobb, 6 százalékon felüli emelkedés.

A munkaerő számának csökkenésével együtt öregedésre is számítani kell, vagyis egyre idősebb korosztályoknak kell majd kitermelniük a nem munkaképes társadalmi csoportok (gyerekek, diákok, idősek) eltartásához szükséges javakat. „2010-től fokozatosan csökken majd a 34 év alatti korosztályba tartozók száma, és egyre magasabb lesz az idősebbek aránya” – állítja Olexa.

2020 körül a legnépesebb korosztály már a 35–44 éveseké lesz, és ez a korhatár fokozatosan emelkedik majd. Ez komoly gazdasági következményekkel is jár majd, hiszen míg ma 67 nem dolgozó, 15 éven felüli személy jut 100, ugyancsak 15 éven felüli aktív személyre, addig 2025-re ez az arány már 80:100-ra változik. „A következő két évtizedben a lakosság gazdasági terheinek növekedésére kell számítani” – állítja Olexa.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy napjainkban egyre kevesebb gyermek születik, a legnépesebb évfolyamok is alig érik el a 70-es években született évfolyamok népességének felét. Az akkori, úgynevezett második baby-boom során évente még több mint 90 ezer gyermek született, míg ez a szám mára 50 ezer alá csökkent. A népesség alakulása még kedvezőtlenebb lenne a menekültek nélkül.

A népességkutató intézet évente 5–10 ezer nálunk letelepedő bevándorlóra számít. A népesség alakulása is jelentős regionális eltéréseket mutat. A VDC másik, tegnap bemutatott kiadványa, A népesség alakulása 2005-ben című jelentés szerint a legrosszabb helyzetben a déli járások vannak, melyeknek szinte minden mutatója rossz. Az országos átlaghoz képest magas a halandóság, alacsonyabb a várható átlagéletkor és alacsonyabb a népszaporulat is.

„Szinte minden déli járás abba a csoportba tartozik, ahol a legalacsonyabb a várható élettartam, a férfiak esetében 68–69,5 év, a nőknél 75–77,5 év” – mondta lapunknak Danuša Jurčová, a jelentés egyik szerzője. Ezt is súlyosbítja, hogy a déli járások népesedési mutatói általában nem követik a legjobb mutatókkal rendelkező járásokban várható trendet – a szakemberek úgynevezett divergens járásokról beszélnek –, vagyis a regionális különbség tovább nő majd.

Magyarázatot nehéz találni erre a jelenségre. „Feltehetően az eltérő kulturális szokások, hagyományok, az aktuális életfeltételek, a gazdasági helyzet okozza ezeket a regionális eltéréseket” – mondta Boris Vaňo, a VDC igazgatója. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden mutató a gazdaságilag fejlettebb járásokban a legjobb. Ilyen például a népszaporulat, mely magasabb a szegényebb régiókban. Nagyon magas a két nem közti eltérés is a várható élettartam tekintetében. A legjobb helyzetben lévő járásokban is alacsonyabb a férfiak születéskor várható élettartama – legfeljebb 73,77 év – a nők legalacsonyabb élettartamánál – 74,98 év.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?