Mennyit keres egy polgármester?

Elemzők szerint rendkívül drága volt a helyhatósági választások előtti kampány, a legtöbb jelölt számára azonban jó befektetésnek bizonyult. A polgármesterek elég jól keresnek, az önkormányzatok hatalmas összegekből gazdálkodnak, aki pedig nem járt sikerrel, s most át kell adnia a helyét, nem távozik üres kézzel.

A polgármesterek fizetését a 253/1994-es számú jogszabályban meghatározott, az egyes települések lélekszámának megfelelő szám és a nemzetgazdaságban dolgozók átlagkeresete szorzataként számítják ki. Ez utóbbi kizárólag a Statisztikai Hivatal adata lehet, és a két szám szorzataként kapott összeget felfelé kell kerekíteni egész százasokra.

Az így kapott összeg a minimum, amit egy-egy község első embere megkap, miközben az önkormányzatokról szóló norma lehetővé teszi, hogy a helyi képviselő-testület ezt a fizetést módosítsa, külön jutalmat is jóváhagyhatnak. Ez az elvégzett munka minőségétől és nehézségétől függően a jutalmazott időszak alatt kapott fizetés akár 50 százalékát is elérheti.

Például egy községben, ahol a lakosok száma 3000 és 5000 között van, a polgármester körülbelül 41 ezer koronát keres, azaz a negyedévre járó prémiuma a 60 ezret is meghaladhatja. Elég azzal indokolni, hogy a testület elégedett a munkájával. Ezenkívül rendkívüli jutalomban is részesülhet, ha természeti katasztrófakor vagy egyéb nehéz helyzetben kimagasló teljesítményt nyújt – ez is szubjektív megítélés kérdése, a törvény nem konkretizálja, mi minősül kimagasló teljesítménynek.

Akinek most lejárt a mandátuma, attól függően, milyen hosszú ideig töltötte be a tisztséget, bizonyos végkielégítésre számíthat. Mivel a havi bér a lakosok számától függ, a búcsúpénz is községenként változik. Négy kerületi város élén történt váltás, s a leköszönő polgármesterek több százezres fájdalomdíjat tehetnek zsebre. A zsolnai Ján Slota és a nyitra Ferdinand Vítek körülbelül 80-80 ezret kerestek, így ők legkevesebb 400 ezer korona lelépőre számíthatnak.

A besztercebányai Ján Králik és az eperjesi Milan Benča nem egész 350 ezret könyvelhet el fejenként. A közepes nagyságú, legfeljebb 20 ezres lélekszámú városokban a leköszönő polgármesterektől mintegy 200 ezer koronával búcsúzik az önkormányzat. Akiket most szombaton újraválasztottak, azoknak nem jár végkielégítés, mivel azonban jövőre emelkedik az országos átlagbér, az ő fizetésük is automatikusan valorizálódik.

Reklámszakemberek szerint a helyhatósági voksolás előtti népszerűsítő hadjárat talán az eddigi legdrágább választási kampány volt. A pártközpontok ugyan nem különítettek el sokat e célra, viszont ha összeadnánk az egyes jelöltek által elköltött összegeket, feltehetően óriási tételek jönnének ki.

Pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, s a jelölteknek nem is kell elszámolniuk a kiadásokkal. A júniusi országos kampány körülbelül 160 millióba került, feltételezések szerint a mostani akár a 200 milliót is meghaladhatja. Csak Pozsonyban a régi-új polgármester, Andrej Ďurkovský – saját bevallása szerint – csaknem tízmillót szórt el, szakértők szerint viszont a dupláját.

Polgári aktivisták többször figyelmeztettek: a hatáskörökkel a korrupciót is decentralizálták, a helyi képviselők egy-egy megrendelés lebonyolításával gyakran bíznak meg saját vagy hozzájuk közel álló céget. (sza, p)

Mekkora végkielégítés jár?

Ennyi ideig volt polgármester a búcsúpénz a havi átlagbére hányszorosa

4 évig a fizetése ötszöröse

3 évig a fizetése négyszerese

2 évig a fizetése háromszorosa

1 évig a fizetése kétszerese

6 hónapig egyhavi fizetése

Polgármesteri bértarifa-táblázat

Bérkategória lakosok száma a mindekori

átlagfizetés hányszorosa

1. 500-ig 1,65-szöröse

2. 501–1 000 1,83-szorosa

3. 1 001–3 000 2,20-szorosa

4. 3 001–5 000 2,41-szerese

5. 5 001–10 000 2,60-szorosa

6. 10 001–20 000 2,81-szerese

7. 20 001– 50 000 3,21-szerese

8. 50 001– 100 000 3,54-szerese

9. 100 000 felett 3,98-szorosa

A Statisztikai Hivatal adatai szerint a bruttó átlagkereset jelenleg 18 500 korona körül mozog.

Régi és „örökös” polgármesterek

Érsekújvári járás

név település mióta polgármester

Jávorka Flórián Fűr 1998

Kis Róbert Kisújfalu 1998

Hóka László Kürt 1998

Valent Aranka Pozba 1998

Bób János Szímő 1998

Gabriel Timoranský Zsitvabesenyő 1998

Drapák Károly Muzsla 1998

Ján Oravec Párkány 1990

Sliva Judit Garamkövesd 1990

Magát László Kőhídgyarmat 1990

Blaskó Mária Kisgyarmat 1990

Tamás Aladár Kicsind 1990

Komáromi járás

név település mióta polgármester

Vajlik Gyula Szilas 1976*

Haris József Naszvad 1980*

Kucsera Imre Bogyarét 1990

Rácz László Gellér 1990

Toma Tibor Keszegfalva 1990

Szalay Rozália Kolozsnéma 1990

Ravasz Ödön Bogya 1994

Csóka Lajos Nagykeszi 1994

Vanek Ferenc Madar 1994

Kassa-vidéki járás

név település mióta polgármester

Zachariaš István Szepsi 1990

Konkoly József Kenyhec 1990

Rimaszombati járás

név település mióta polgármester

Zagyi István Détér 1990

Szálasi Mária Kerekgede 1990

Losonci járás

név település mióta polgármester

Bacskai Sándor Fülekpüspöki 1990

Stanislav Jačmeník Buzitka 1990

Palík László Füleksávoly 1990

Nagykürtösi járás

név település mióta polgármester

Jámbor László Apátújfalu 1990

Zatyko Ferenc Csáb 1990

Nagyrőcei járás

név település mióta polgármester

Árvai József Harkács 1990

Csolti Lajos Lőkösháza 1990

Tőketerebesi járás

név település mióta polgármester

Bačo Pál Boly 1982*

Szaxon Zoltán Zétény 1986*

Bárány István Ladmóc 1979*

Nagymihályi járás

név település mióta polgármester

Csuri Árpád Abara 1989*

Lévai járás

név település mióta polgármester

Alojz Štrba Bajka 1990

Vojtech Ožvald Barsvárad (Starý Hrádok) 1990

Lakatos Lajos Csata 1990

Mikus Irén Érsekkéty 1990

Vrábel Károly Farnad 1990

Jozef Adami Felsőszecse 1989*

Jozef Szabo Garamlök (Lok) 1990

Mészáros Ottó Ipolypásztó 1990

Gasparik Kálmán Ipolyszakállos 1990

Kuczman István Lontó 1976-tól*

Kotora Marián Nagysalló 1990

Judita Trníková Sáró 1990

Július Kiss Töhöl (Tehla) 1990

Pap Ida Tőre (Turá) 1992

Viera Pappová Újbars (Nový Tekov) 1990

Michlian Etelka Zalaba 1990

Dunaszerdahelyi járás

név település mióta polgármester

Matus Frigyes Balony 1990

Bereczk Oszkár Albár 1990

Gódány László Egyházkarcsa 1990

Bokros Ferenc Hegyéte 1990

Szerda Mária Béke 1990

Bögi László Mihályfa 1990

Vida István Nyárad 1974*

Mészáros Tibor Olgya 1990

Bartal Imre Szap 1990

Kovács Ferenc Vásárút 1990

Fekete János Várkony 1990

Fenes Iván Bős 1990

Samuel Lojkovič Nagymegyer 1990

Vágsellyei járás

név település mióta polgármester

Bukovský János Deáki 1990

Izsóf Róbert Vághosszúfalu 1990

*1989 előtt a helyi nemzeti bizottság elnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?