Melegmagazin címlapjára került Obama

Washington |

<p>Barack Obama lett az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki egy kifejezetten leszbikusok, melegek, biszexuálisok vagy transzneműek (LGBT) számára készült magazin címlapjára került - közölte kedden az amerikai sajtó.</p>

Az elnök portréját a borítóján közlő Out magazin szerint Obama "az év szövetségese". Méltatásában Aaron Hicklin főszerkesztő kiemelte, hogy az elnök - akit az eufória hulláma emelt hivatalába -  "félúton, úgy tűnt, hogy elvesztette lendületét, de újból erőre kapott" és elősegítette a házasságok közötti egyenlőség biztosítását más, a homoszexuálisok Amerikában elfoglalt helyét  megváltoztató, mérföldkövet jelentő kezdeményezések mellett.

Obama a főszerkesztőnek adott interjújában  nem csak az életére hatást gyakorló LGBT-személyekről beszélt, de kifejezte azt a meggyőződését: amerikainak lenni részben azt is jelenti, hogy ki kell állni mindenki szabadsága mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?