Kismácséd. Tavasztól őszig tulajdonképpen „ifjúsági klubként” is szolgál a falu egyetlen buszmegállója, amelynek két pléhbódéját a múlt hét végén alapiskolás gyerekek festették ki, újították fel.
Megújuló buszmegállóklub
Maguk teszik rendbe
A polgármester úgy gondolta, nem kell ehhez a munkához festőt vagy mázolót fogadni, a szünidejüket töltő gyerekek úgyis csak unatkoznak otthon, hát őket szólította meg, nem segítenének-e a festésben, és tíz fiú mindjárt vállalkozott is a feladatra. „Nem az volt a cél, hogy pénzt spóroljunk meg a munkán, azt gondoltam, hogy ha a fiatalok maguk teszik rendbe a buszmegállót, akkor biztosan jobban meg is becsülik majd” – érvel Hontvári. Elmondta, a falunak nincs kultúrháza, de van egy épület, amit még a nyolcvanas években tűzoltószertárnak kezdtek építeni, ezt az idén szeretnék befejezni. Ott, a két tehergépkocsira méretezett garázs felett lesz egy akkora helyiség, amit klubnak is lehet majd használni, sőt még könyvtár is elfér ott.
Uniós támogatás
A tervet abból a pénzből szeretnék megvalósítani, amit a Sapard-támogatással elvégzett útfelújítási beruházásból a forgalmi adó (DPH) visszatérítéseként kaptak. Egy következő pályázatot is benyújtottak uniós támogatásra, amiből új, falazott buszmegállót, meg járdákat építenének, valamint az óvoda udvarán rendeznének be egy uniós szabványoknak megfelelő gyerekjátszóteret. Egy további pályázattal a községháza előtt egy központi teret is szeretnének kialakítani, és azon egy kisebb szabadtéri színpadot. „Ha már nincs kultúrházunk, legalább nyáron lenne lehetőségünk itt kultúrműsorokat szervezni. Jövőre, a község első írásos emléke keletkezésének 760. évfordulójára pedig megtartanánk az első falunapot” – árulta el terveit a polgármester.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.