Megölte a kilencéves fiút

Prága. Életfogytiglani szabadságvesztés fenyegeti azt a szlovák állampolgárságú pedofilt, aki egy kilencéves gyerek megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsítanak a cseh hatóságok. A 43 éves férfi letartóztatását tegnap jelentette be a cseh rendőrség.

A Havlíčkův Brod-i 9 éves Jakub Šimánek május 4-én tűnt el, s a hatóságok jóval később már csak a holttestét találták meg. A gyilkossággal kapcsolatban az említett szlovák állampolgárt gyanúsítják. A rendőrség azonnal vádat emelte ellene, nemi erőszak, gyilkosság és a holttest elrejtése miatt.

A hatósági közlemény szerint a férfinak nem ez volt az első pedofil cselekedete. Szlovákiában ilyen tettei miatt már korábban elítélték és kórházi kezelésre utalták. Miután a férfi e kezelésre nem jelentkezett, és eltűnt korábbi lakhelyéről, nemzetközi körözést és elfogató parancsot adtak ki ellene.

Kiderült, hogy Havlíčkův Brodban már a gyilkosság előtti időben több napon át figyelte a kisgyerekeket, míg Jakubot a helyi parkban megszólította. Valószínű, hogy számítógépes játékok ígéretével csalta a gyereket magához a helyi munkásszállásra, ahol megerőszakolta, meggyilkolta, majd holttestét mintegy 3,5 kilométerre a tetthelytől elásta.

A szlovák férfi alkalmi munkából szerzett pénzzel tartotta el magát, mint tetőfedő dolgozott. Többször is megváltoztatta a nevét, illetve személyes számát. Korábbi bűncselekményei miatt ugyanis az egész európai uniós térgében keresték, s eredeti nevét így nem használhatta. Jakub meggyilkolása után elmenekült és különböző helyeken bujkált. A rendőrség június 7-én reggel Radboř na Kolínsku településen fogta el.

A bűncselekmény nagy vihart kavart egész Csehországban. Jakub édesanyja fia eltűnése után idegileg összeroppant, s kezelésre szorul. Édesapja a rendőrséget hibáztatja, hogy nem kereste a gyereket megfelelő számú rendőrökkel. A rendőrség speciális alakulatot hozott létre az ügyben, átkutatta a környéket, a Sázava folyót, a környékbeli halastavakat, de már csak a gyerek holttestét találták meg. A hatósági álláspont szerint egy olyan személy felkutatása, aki álnéven élt hosszabb ideig és változtatta lakhelyeit a gyakorlati életben rendkívül nehéz, rövid időn belül pedig lehetetlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?