Egy helyi gyerekfocicsapat 12 tagja és edzője azért ragadt tavaly nyáron az észak-thaiföldi Tham Luang-barlangrendszerben, mert elhagyták annak kiépített, turisták által látogatható részét - mondta Kovács Márton barlangász pénteken az M1 aktuális csatornán.
Megnyitották a látogatók előtt a focista gyerekek mentéséről ismertté vált thaiföldi barlangot
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat képviseletében a szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy pénteken nyitották meg újra a látogatók előtt az észak-thaiföldi Tham Luang-barlangrendszert, ahonnan tavaly júniusban kimentették a monszun okozta hirtelen áradások miatt bent rekedt focista gyerekeket.
Kovács Márton elmondta: egy-egy thaiföldi barlang gyakran vízelvezető-rendszerként is működik, közülük soknak akár száz négyzetkilométernyi gyűjtőterülete van, ahol a monszun okozta hirtelen csapadéknövekedés könnyen vízszintemelkedéshez vezet. Tavaly a barlangban rekedt gyerekeket a járatok szisztematikus átvizsgálásával keresték a mentőalakulatok, és megtalálásuk után ugyan víz alatt, de azon az úton hozták ki őket, ahol bementek - emlékeztetett, megjegyezve, hogy ez nagyon kockázatos, de legkisebb rosszként jellemezhető megoldás volt a mentésre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.