Megkezdődött az ajándékhajsza

Ugyan karácsony csak két hét múlva lesz, a fővárosi üzletközpontok már az elmúlt hétvégén tele voltak vásárlókkal. Legalább fél órába telik, míg az üzleteknél talál az ember egy szabad parkolóhelyet, a pénztáraknál is hosszú sorokban várakoznak az emberek.

Ne ugorjunk mindjárt az első ajánlatra, az egyes termékek árát érdemes összevetni az internetenMiroslava Cibulková felvételeAz elárusítók szerint a java még hátra van, az emberek ugyanis ezen a héten kapják meg a novemberi és a 13. fizetéseket.

A kereskedők optimisták: a tavalyi szezonhoz képest az idei is valamivel gazdagabb lesz. „Sajnos az időjárás kicsit ront az üzleten. Ilyen melegben ugyanis kevesebb téli ruhát tudunk értékesíteni. Ha ez így megy tovább, és nem lesz hidegebb, a megmaradt árut az év eleji kiárusítás során próbáljuk meg eladni” – árulta el lapunknak egy fővárosi sportüzlet tulajdonosa. A felmérések szerint az idei ajándékvásárlásra átlagosan 4700 koronát akarunk költeni, ami az előző évhez képest 700 koronával több – derül ki a TNS ügynökség felméréséből. A legtöbbet a Pozsonyi (6375 koronát), a legkevesebbet pedig a Kassai kerület (3585 koronát) lakói költik ajándékokra.

A felmérés eredményei szerint a lakosság csupán 6 százaléka fog hitelre vásárolni. A megkérdezettek háromnegyede állítja, a karácsony rendkívül megterheli háztartásuk költségvetését. Ételre és italra idén is körülbelül annyit fognak költeni az emberek, mint tavaly. Élelmiszerre átlagosan 3420, üdítőkre 557 és alkoholra 590 koronát.

A fővárosban a számtalan hipermarketen kívül három nagy üzletközpont várja a vásárlókat: a Pozsony Ružinov városrészben található Avion bevásárlóközpont, a Pozsony-Ligetfaluban lévő Aupark, illetve a város legrégebbi központja, az újvárosi Polus City Center. Bár a shopping centerek parkolóiban több száz autó elfér, a karácsony előtti időszakban már minden este nagy szerencse kell ahhoz, hogy szabad helyet találjanak. Aki nyugodtan, lökdösődés és tülekedés nélkül akarja megvenni az ajándékokat, jobban teszi, ha kivesz egy nap szabadságot, és délelőtt, míg az üzletek aránylag üresek, körbejárja a központokat. ĺgy sok időt meg lehet takarítani, ráadásul az idegeskedést is elkerülik. Az üzletközpontok nagyrészt délelőtt kilenckor nyitnak, az üzletek többsége pedig tízkor, és egészen este kilencig-tízig tartanak nyitva.

Míg két éve még a hordozható CD-lejátszó volt a karácsony slágere, tavaly már átvette a helyét a korszerűbb MP3-lejátszó, amely az idei ünnep előtt az egyik legjobban fogyó árunak ígérkezik – elsősorban azért, mert az előző évekhez képest lényegesen olcsóbb. A készülék ára 2000 koronánál kezdődik, de akár 15-20 ezer koronába is kerülhet.

Sok család halasztja karácsonyra az olyan termék vásárlását, amelyre mindenképp szükség van a háztartásban, tehát előbb-utóbb meg kellene venni, de így ajándékként is jól jön a fa alatt. A tehetősebb családokban a plazma- és az LCD-tévék a legnépszerűbbek, az üzletek is ezekre az árucikkekre kínálják a legtöbb akciót. Az előző hetekben lényegesen csökkent az áruk: egy jó minőségű plazmatévé, amelyért nyáron körülbelül 40 ezer koronát fizettek volna, néhány héttel karácsony előtt 30 vagy akár 20 ezer korona alatt is megvásárolható. Az ünnep előtt lényegesen nő az autóvásárlók száma is, ugyanúgy, mint a mobiltelefont, hűtőt, mikrohullámú sütőt, fényképezőgépet vagy kamerát vásárlóké. Játékvásárlás terén természetesen Szlovákiában is a világtrendek érvényesülnek a legjobban: a legújabb Disney-mesék DVD-n, a Harry Potter-könyvek, a Lego és a PlayStation játékok minden játékboltban megtalálhatóak. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat arról számol be, hogy a 25 tagországba érkező játékok csaknem 80 százaléka kínai behozatal. Az európaiak eszerint Franciaországból importált pezsgővel és kínai játékkal ünneplik a karácsonyt, dán karácsonyfa alatt.

Mennyit költenek

átlagosan ajándékra?

2004 karácsonya 4400 korona

2005 karácsonya 4000 korona

2006 karácsonya 4600 korona

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?