Megjelent az Önkormányzati Szemle idei első száma

<p>A panasztörvény magyar nyelvű változata és a panasz benyújtásához, illetve intézéséhez szükséges kétnyelvű ügyiratok is megtalálhatók a Pro Civis Polgári Társulás által kiadott Önkormányzati Szemle idei első számában.</p>

Az Új Szó Online-t erről Őry Péter, a társulás elnöke tájékoztatta.

A negyedéves szakfolyóiratot a napokban kapják meg azok a dél-szlovákiai önkormányzatok, ahol a kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében a polgárok anyanyelvükön is intézhetik hivatalos ügyeiket, minthogy a településen a magyarok aránya meghaladja a húsz százalékot. A kétnyelvű ügyiratok egyébként letölthetők a www.onkormanyzas.sk honlapról is.

Az Önkormányzati Szemle idei első számában - amely a folyóirat II. évfolyamának 1. száma - áttekintik az önkormányzatok gazdasági feladatait a folyó év második negyedévében, közlik a különböző szlovákiai központi hivatalok és intézmények magyar megnevezését és elérhetőségeiket, és az olvasók betekintést nyerhetnek öt dél-szlovákiai önkormányzat életébe, mindennapjaiba. A riportokból az is kiderül, hogy az egyes önkormányzati hivatalok miként tudnak élni az európai uniós alapok nyújtotta lehetőségekkel.

A lap áttekintést nyújt azokról a nemzetközi egyezményekről és elméleti dokumentumokról, amelyek alapját képezik az Európai Unió tagországaiban megvalósított autonómiamodelleknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?