Megjelent a pápa szelleme?

Vatikánváros. II. János Pál alakját formázták a tűz lángjai egy lengyelországi emlékünnepségen, az egykori pápa halálának évfordulóján – jelentette a Vatikán hírügynöksége.

A Vatican News Service (VNS) tudósítása szerint a csodaszámba menő jelenés az egykori pápa szülőhelyétől, a dél-lengyelországi Wa??dowicétől nem messze történt a Matyska-dombon. Az „Urunk Gol?gotája” néven emlegetett dombot sokan megmászták idén április 2-án, II. János Pál halálának második évfordulóján, hogy a tetején közösen imádkozzanak.

Köztük volt Gregorz Lukasik, egy fiatal munkás, aki főleg azért tartott a menettel, hogy kipróbálja új fényképezőgépét. Több felvételt készített a hegytetőn rakott tűzről, és otthon azt vette észre, hogy az egymásba fonódó lángok mintha a pápa alakját formáznák meg, amint kinyújtott jobbjával áldást oszt.

Lukasik beszámolt a képekről a helyi papnak, aztán hírük eljutott Stanislaw Dziwisz krakkói püspök, az elhunyt pápa titkárának fülébe, majd végül a Vatikán is tudomást szerzett a csodás fotókról.

Jarek Cielecki, a VNS főnöke személyesen utazott Lengyelországba, hogy meginterjúvolja az amatőr fotográfust. Cielecki szerint a felvételeken látható lángok sziluettje valóban hasonlít „II. János Pál, az Isten szolgájának” profiljára. Lukasik határozottan állítja, hogy nem szerkesztette meg a digitális felvételeket számítógép segítségével és hangsúlyozta, hogy személyesen akarja átadni őket XVI. Benedek pápának.

Az egyik legnépszerűbb és leghosszabb ideig – 26 évig – uralkodó katolikus egyházfőt rekordidő alatt avathatják boldoggá, mert utóda, XVI. Benedek engedélyezte, hogy a szabályoktól eltérően ne halála után öt évvel, hanem azonnal megindulhasson az eljárás. Ennek során a többi között bizonyítani kell, hogy II. János Pál kétszer is csodát tett – például megjelent hívők előtt – halála után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?