Meghaltak egy esküvő résztvevői az áradások következtében Pakisztánban

Iszlámábád |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Felborult és elsüllyedt egy esküvői vendégeket szállító hajó a monszunesőzések okozta áradások következtében a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban vasárnap, a balesetben a vőlegény és további tizenhét ember életét vesztette.</span></p>

A katasztrófa helyszínének közelében fekvő Multan város egyik magas rangú rendőrségi vezetője elmondta, hogy a több mint harminc embert szállító hajó azután borult fel, hogy nekiütközött egy, néhány órával korábban felrobbantott védőgát romjainak. A gátat azért robbantották fel, hogy eltereljék a vizet a lakott területek felől.

A mentésben résztvevőknek tizennyolc túlélőt sikerült kimenteniük, a holttestek után még folyik a kutatás. A hadsereg közleményben tudatta, hogy egyik katonájuk mentés közben megfulladt. A helyi tévécsatornák olyan felvételeket sugároztak, amelyeken a vőlegény síró apja mellett a sürgősségi szolgálatok munkatársai láthatóak. A tájékoztatás szerint a menyasszony túlélte a balesetet.

Ezzel párhuzamosan három másik ember is megfulladt a térségben, s így már háromszáz fölé emelkedett az áradások áldozatainak a száma Pakisztánban. A katasztrófavédelmi ügynökség szóvivője szerint a monszunesőzések több mint kétmillió embert érintenek, az áradásokban hozzávetőleg ötszáz ember megsérült, nagyjából 40 ezer épületben károk keletkeztek, közel 300 ezer ember pedig lakóhelye elhagyására kényszerült.

A szakadatlan esőzések miatt a Himalájából lezúdult víztömeg elárasztotta Pakisztán északi térségeit, s az áradások rövid időn belül elérik az ország déli síkságait is. A keleti Pandzsábban, Kasmír északkeleti részén és Gilgit-Baltisztán tartományban a legmagasabb, vörös fokozatú katasztrófariasztás van érvényben. A rendkívüli helyzet miatt mozgósították a hadsereget, amely helikopterekkel, repülőgépekkel és hajókkal vesz részt az áradások által a külvilágtól elzárt települések lakosságának kimentésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?