Meghalt egy kínai fiú az internetfüggők számára fenntartott "kiképzőtáborban"

London |

<p>Meghalt egy kamasz, akit internetfüggősége miatt kezeltek egy kínai elvonókúrás táborban.&nbsp;</p>

Az internetfüggőséget kezelő központ, ahol a 18 éves kínai kamasz augusztus elején meghalt, Anhuj tartományban működik. A fiú pár nappal a táborba érkezése után halt meg. A helyi sajtójelentések szerint az intézmény igazgatóját és a személyzet néhány tagját is őrizetbe vette a rendőrség.

A BBC News hétfői híre szerint Kínában gomba módon szaporodnak az úgynevezett "kiképzőtáborok", amelyekben az internet- és játékfüggőséget kezelik. Néhányuk katonai jellegével vívott ki magának hírnevet, ám ezeket számos kritika is éri túl kemény módszereik miatt. 

Az anhuji táborban elhunyt tinédzser édesanyja, Liu elmondta: a fia olyan súlyos internetfüggő volt, hogy sem ő, sem férje nem tudtak rajta segíteni. A szülők ezért úgy döntöttek, hogy egy Fujangban működő táborba küldik, amelyről úgy tudták, hogy "a pszichológiai tanácsadás mellett fizikai edzésprogrammal" kezeli az internetfüggő gyerekeket. Egy helyi újság szerint az asszony augusztus 3-án este vitte be a fiát a táborba. Két nappal később arról értesítették a szülőket, hogy kórházba kellett szállítani a fiút, ahol később elhunyt. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A szülők azonban a gyereket megvizsgáló orvosoktól úgy értesültek, hogy a fiún több mint húsz külső sérülés volt, és súlyos belső sérüléseket is szenvedett. "A fiam testét tetőtől talpig sebhelyek borították. Amikor bevittem a táborba, még jól volt" - mondta el a halottszemle után az édesanya, aki nem érti, hogyan halhatott meg a fia 48 óra alatt.

A központot a hatóságok a vizsgálat idejére bezárták. A tragédia után számos kínai online és nyomtatott újság szerkesztőségi cikkben sürgette a függőségeket kezelő központok szigorúbb szabályozását, ugyanakkor a szülők felelősségét is hangsúlyozták. Mint írták: sok szülő, a problémával szembesülve elhárítja azt magától, és ahelyett, hogy változtatna nevelési módszerein, egy harmadik félre bízza a megoldást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?