Meghalt Biszku Béla

Budapest |

<p>Kilencvenötödik életévében meghalt Biszku Béla volt állampárti politikus - közölte a család az MTI megkeresésére pénteken.</p>

Előzőleg az Index hírportál számolt be a halálhírről.

Az 1956-os forradalom utáni megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt Biszku Béla elleni perben 2014 tavaszán kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék öt év hat hónap szabadságvesztést szabott ki.

Másodfokon a tábla 2015 júniusában megalapozatlanság miatt új elsőfokú eljárásra utasított. A megismételt az eljárásban a Fővárosi Törvényszék 2015 decemberében két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszku Bélát bűnpártolással elkövetett háborús bűntett miatt. Felmentette ugyanakkor a vádlottat az 1956 decemberében a budapesti Nyugati téren, illetve a Salgótarjánban történt, összesen 49 halálos áldozatot követelő sortüzekkel összefüggésben a felbujtóként, aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett vádja alól.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség is fellebbezést jelentett be.

A Kúria idén februárban kimondta, hogy törvénysértő a Fővárosi Ítélőtábla tavaly nyári, új elsőfokú eljárásra utasító döntése. Ezzel a vádlott bűnösségéről azonban nem született döntés, a folyamatban lévő eljárás menetét a Kúria határozata nem befolyásolta.

A tárgyalásokra Biszku Béla 2015-ben már tolószékben érkezett a bíróságra, két nőrokona támogatta.

Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetőségéhez tartozott, 1956 után belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt.

Skrabski Fruzsina és Novák Tamás 2010-es filmjét Biszku Béláról, az 1956-os forradalom utáni megtorlás egyik irányítójáról itt nézheti meg:

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"225264","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?