Megfejtették a napfoltok eltűnésének rejtélyét

<p>Amerikai csillagászok megfejtették a napfoltok eltűnésének rejtélyét, annak a jelenségnek az okait, amely több mint két évszázada foglalkoztatja a tudósokat.</p>

A Montanai Állami Egyetem kutatói eredményeiket a Nature legújabb számában publikálták.

A napfoltot, amely a környezeténél néhány száz fokkal hidegebb, ezért sötétebb területként észleli az emberi szem központi csillagunk fotoszférájában (a felszínének 400 kilométeres rétegében). Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) szerint a napfoltok némelyikének a szélessége meghaladja a 78 ezer kilométert. 

2008 és 2010 között viszont hiányoztak a napfoltok, ezt a ritka jelenséget 1810-ben észlelték először. Bár a napfolttevékenységben 11 éves ciklusok figyelhetők meg, amikor hol felszaporodik, hol csökken a "pöttyök" száma, ritkán fordul elő, hogy hosszabb időre eltűnjenek.

"Fontos megérteni a napfoltok természetét, mivel a naptevékenység befolyással van a kozmikus időjárásra, egyaránt kihat az űreszközökre és a földi távközlési és egyéb berendezésekre" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Piet Martens, aki két kollégája űrtávcsövek segítségével gyűjtött adatokat a Nap felszínéről, dokumentálták a napfoltokat, a napszél, valamint a mágneses tér erősségét központi csillagunk északi és déli pólusán.

Számítógép segítségével modellezve a Nap felszínének a változásait az elmúlt kétezer évre visszamenően, összefüggést találtak a napfoltok hiánya és a gyenge mágneses terei között.

Mint a Montanai Állami Egyetem kutatói rámutatnak, amennyiben a tudósok képesek lesznek jobban előrejelezni az alacsony napfolttevékenységet, kivédhetik a távközlési rendszerek meghibásodását, módosítva a műholdak pályáját, vagy lekapcsolva az érzékeny berendezéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?