Megérik a pénzüket a tévésztárok

Átigazolni korábban legfeljebb csak a sportklubok között volt szokás, ma már a média világában is bevett gyakorlatnak számít. ĺgy van ez tájainkon is, mióta a királyi televízió a kereskedelmi csatornák beindulásával elvesztette monopol helyzetét, és munkahelyek tömkelege jött létre a médiamunkások nagy örömére.

Adela Banášová ősztől a Markíza képernyőjén láthatóSITA-felvétel Mivel a televíziózás csapatjátékot feltételez, nem mindegy, kikből áll a csapat. A tévék tehát igyekeznek mindent megtenni, hogy a konkurenciától sztárokat csábítsanak át, és erre szinte bármennyit képesek áldozni, tudják ők nagyon jól, a pénz pénzt fial.

Különösen nyáron, a szabadságolások idején, mikor leállnak a műsorok, és többnyire ismétléseket vagy konzervadásokat közvetítenek, nagy a sürgés-forgás a tévécsatornák háza táján. A háttérben nagy-nagy alkudozások folynak arról, hogy szeptembertől ki, hova, mennyiért. Egy részük már most napvilágot látott, az idei nyár egyik legnagyobb meglepetését kétségkívül az ismert és sokak által kedvelt riporter és műsorvezető, Daniel Krajcer átigazolása jelentette.

A JOJ, vagyis az őt megvásároló csatorna alighanem mélyen a zsebébe nyúlt, ha végül is sikerült a Markíza – túlzás nélkül – legismertebb arcát átcsábítania. Ugyanígy sokba kerül majd a Krajcertől megfosztott Markízának is Adela Banášová, a köztévén nemrégiben futott nagy sikerű SuperStar tehetségkutató műsor házigazdája tervezett leigazolása, merthogy ez a legújabb pletyka. Természetesen további helycserék is várhatók, egyre gyakrabban hallani, hogy Silvia Kušnírová előbb-utóbb távozik a TA3 hírtelevízió műsorvezetői székéből, és hamarosan egy másik csatorna műsorában tűnik fel házigazdaként.

A közelmúlt legnagyobb érdeklődést kiváltott átigazolása Maroš Kramár színművész nevéhez kapcsolódik, aki a JOJ-nak fordított hátat a Markíza hívó szavára. Alighanem rosszul döntött azonban, mert a legutóbbi hírek szerint befejeződik pályafutása a kereskedelmi tévénél, nem hozta ugyanis az elvárt nézőszámot.

A médiaszemélyiségek élete sokban hasonlít a sportolókéhoz. Ha igazán ismertek, a tévé, a sajtó minden pillanatukat igyekszik nyomon követni, hogy a lehető legapróbb részletekről is beszámolhasson a szenzációra éhes közönségnek. A bulvárlapok mesés összegekről írnak, vételárakról, melyek hallatán nem ritkán bizony eláll az ember szava. Az egyszerű honpolgár ilyenkor általában azon töri a fejét, vajon mit tudhatnak, miféle természetfeletti képességgel vannak megáldva a sztárok, hogy ilyen sok pénzt adnak értük. A válasz pedig – ha jobban belegondolunk – egyszerű, alighanem megérik a pénzüket.

Tévévándorok Magyarországon

Hogy mennyit ér egy sztár? Kétség kívül annyit, amennyit fizetnek érte, és az – mint bárki sejtheti – nem kevés. Egy-egy tévécsatornák, futballcsapatok közti átigazolás sokat hozhat a konyhára. Több esetben hihetetlen összegekről hallani. A magyar televíziósokra különösen jellemző a csatornák közti vándorlás. Ennek bajnoka Friderikusz Sándor, aki az MTV-nél kezdte, majd 1998-ban az RTL Klubhoz szerződött. Később a TV2-nél dolgozott tovább, de több bukás után visszatért a köztévéhez. Onnan is továbbállt azonban, mostanság az ATV képernyőjén látható.

A híradósok közül Pálffy István TV2-től való átigazolása volt annak idején a legmeglepőbb, ő volt ugyanis a kereskedelmi csatorna arca. Jelenleg az MTV-nél teljesít közszolgálatot. Kolléganője, D. Tóth Kriszta az RTL Klubtól csábult át a király tévébe. A TV2-től igazolt át az MTV-be Simon András, Nika György, Demcsák Zsuzsa és Jaksity Katalin is. Közülük többen tovább is nyargaltak azóta. Némi vándortúra után a közszolgálati televízióhoz ment vissza Szily Nóra is, míg végül a Budapest rádiónál kötött ki. (-cz-e, axel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?